Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Portugáliában kezdi az évet a futsalválogatott


Portugáliában kezdi az évet a futsalválogatott

A magyar futsalválogatott hétfőn Portugáliába utazik, ahol kedden és szerdán egy-egy felkészülési mérkőzést játszik a házigazdákkal.

2014 a felkészülés jegyében zajlott a futsalválogatott számára, Sito Rivera szövetségi edző irányításával több barátságos mérkőzést játszott a csapat, ezeken már a márciusi Eb-selejtezőkre való felkészülés volt a cél. Legutóbb december első napjaiban Ciprus legjobbjait fogadtuk, az első mérkőzésen, Szombathelyen 6-4-re, míg a visszavágón, Pápán 1-0-ra sikerült győznünk.

A válogatott 2015 márciusában játssza Eb-selejtezőit. A mieinknek nem lesz könnyű dolguk, hiszen a világ egyik legjobbja, Spanyolország is a csoportban van. A spanyolokon kívül a macedónok szerepelnek a négyesben, ők lesznek a minitorna házigazdái. A negyedik ellenfél egyelőre nem ismert, az előselejtező csoportok legjobb másodikja kerül mellénk. Sito Rivera szerint jelenleg mindent a márciusi mérkőzéseknek kell alárendelni, egy jó felkészüléssel meglehet a pótselejtezőt érő második hely a csoportban. A spanyol szakember szerint a hazai bajnokság színvonala még nem üti meg az európai elit szintjét, éppen ezért nagyon fontos, hogy minél több nemzetközi mérkőzésen edződjenek a játékosok. A portugálok elleni két összecsapás különösen jó erőfelmérő lesz, hiszen a kontinens egyik élcsapatával játszhatunk.

- Portugália benne van Európa öt legjobb csapatában, több világsztár is tagja a keretüknek. A célunk az, hogy fejlődjünk, és olyan játékot mutassunk, amely elég lehet a márciusi selejtezőkön való sikeres szerepléshez. Sokat kell még javulnunk öt a négy elleni játékban és védekezésben is, ehhez a portugálok elleni két mérkőzés és a február elején sorra kerülő, finnek elleni mérkőzések kimondottan hasznosak lehetnek. Ezeken a találkozókon az új kerettagok bebizonyíthatják, hogy kisebb rutinjuk ellenére bevethetők nemzetközi szinten is - mondta Sito Rivera az mlsz.hu-nak.

A válogatott vasárnap még az Üllői Sportcsarnokban készült, és hétfőn hajnalban utazik el Portugáliába.

A válogatott kerete:

Balázs Zoltán (ETO FUTSAL CLUB)
Tóth Gyula (ETO FUTSAL CLUB)
Lódi Tamás (ETO FUTSAL CLUB)
Harnisch Ákos (ETO FUTSAL CLUB)
Dróth Zoltán (ETO FUTSAL CLUB)
Németh Péter (1.FC VESZPRÉM)
Rábl János (MVFC-BERETTYÓÚJFALU)
Lovas Norbert (MVFC-BERETTYÓÚJFALU)
Dávid Richárd (MVFC-BERETTYÓÚJFALU)
Szabó Péter (MVFC-BERETTYÓÚJFALU)
Hosszú Ádám (ARAMIS SE)
Horváth Szabolcs (ARAMIS SE)
Horváth Norbert (ARAMIS SE)
Szeghy Szabolcs (1988 DÉLI FC)

A felkészülési mérkőzések időpontjai:

2015.01.06 21:30, Nazaré
2015.01.07 21:30, Nazaré

Forrás: mlsz.hu

További híreink

NYOLCADSZOR IS BAJNOK A RÁBA ETO

NYOLCADSZOR IS BAJNOK A RÁBA ETO

Az elmúlt 9 évben nyolcadszor lett bajnok a Rába ETO. Ez hatalmas, és maradandó teljesítmény minden sportban, így a mi futsalunkban is.

Egyetlen meccsre a bajnoki címtől!

Egyetlen meccsre a bajnoki címtől!

Pénteken folytatódik a futsal bajnoki döntő, jön a 3. felvonás! A Győr két meccs előnyben várja az összecsapást, amennyiben nyernek Juanráék, az ETO Futsal megvédi címét és nyolcadszor bajnok! A mérkőzést online, élőben közvetíti az m4sport.hu.

Büntetőkkel ETO győzelem!

Büntetőkkel ETO győzelem!

Küzdeni tudás, csapategység, szív diadala a győri parketten! A végletekig kiélezett összecsapáson 2-2-re végeztek a felek, majd a hosszabbítás sem tudott dönteni (3-3). Az ETO a szétlövésben végül 3-2-re le tudta győzni a Berettyóújfalu csapatát. A Győr 2-0-ra növelte előnyét a bajnoki döntőben.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink