Nagyot küzdöttünk, de ez ma kevés volt
Sima ASTRA győzelem a női futsal rangadón. Az 5-0-ás különbség a két csapat között a mai nap sajnos reális volt.
Női futsal NBI bajnoki mérkőzés 8. forduló
2014.11.08 – szombat 18.00 | Kiskunfélegyháza, Kiskunfélegyházi Sportcsarnok
Játékvezetők: Kaszala Mihály, Halasi Zoltán Krisztián, Márkus András
ASTRA kezdő: Vincze A. – Gál T., Szabó B., Dikanová D., Megyes Á.
Csere: Király B., Dombai Nagy Á., Kakuszi A., Szabó N.
Vezetőedző: Dombó János
ETO kezdő: Oláh E. – Jakb R., Szórádi N., Újvári K., Vígh R.
Csere: Bocsárdi E., Jakab P., Csuti M., András F., Póda É.
Vezetőedző: Molnár Attila
Gólszerzők: Gál T. (3’), Megyes Á. (10’), Dombai Nagy Á. (16’, 23’), Dikanová D. (21’)
Sárgalap: Szórádi N., (11’), Újvári K. (23’)
Gyorsan vezetést szerzett az Astra, Gál fejesével a 3. percben, amire Vígh többször is válaszolhatott volna, azonban Vincze remekül védett a hazai kapuban. Nem panaszkodhatunk Oláh bravúrjaira sem a másik oldalon, több alkalommal bravúrral hárított. A félidő feléig kiegyenlítettebb játékot láthattunk, mindkét csapat próbált helyzeteket kialakítani, de ez jobbára az Astranak sikerült. A 10. percben Csuti felelegesen szabálytalankodott a hazaiak kiválóságával, Szabó Boglárkával a győri hatoson belül, így hazai büntetőhöz jutottak. A hatméterest Megyes magabiztosan értékesítette, kettőre növelve az Astra előnyét (2-0).
Ezután lendületbe jöttek a hazaiak, több gólhelyzetük is volt, emellett két kapufát is lőttek, azonban Oláh Erika megóvta az újabb Astra találattól a győri kaput. A 15. percben büntetőhöz jutott az ETO egy kezezést követően, amit Vígh laposan a válogatott hálőr Vinczébe vágott. A 16. percben tovább növelte előnyét az Astra, a feljebb tolt Dombai Nagy Á. kapott jó felpasszt Szabótól, aki a kimozduló Oláhról lefordulva az üres kapuba gurított. (3-0).
A Rába partiak egyéni hibákból kerültek három gólos hátrányba, azonban kis szerencsével Vígh büntetőjével visszajöhettek volna a meccsbe, legalább is az első félidő játékában - az Astra fölény ellenére - ez is benne volt.
A szünet után kapust cserélt az ETO, Bocsárdi Eszter váltotta Oláh Erikát a győri kapuban. A 2. félidőben a hazaiak teljesen átvették a játék irányítását. Bocsárdit két gyors góllal fel is avatták, előbb Dikanova lőhetett takarásból, (4-0), majd Dombai Nagy második találatát szerezte meg (5-0). Dicséretére legyen szólva Bocsárdinak, hogy tartotta a lelket védéseivel csapatában. A győri portásnak már nem tudtak több gólt rúgni a hazaiak, pedig erre többször is kínálkozott lehetőségük. A 34. percben Vígh, majd Újvári is megszerezhette volna a győriek becsületgólját, azonban a felső kapufa majd Vincze útját állták a győri kísérleteknek.
A mai mérkőzésen az Astra megérdemelten tartotta otthon a 3 pontot a gyenge napot kifogó ETO ellen és két pontos előnnyel vezeti a női bajnokságot a második Hajdúböszörménnyel szemben. Csapatunk vereségének és a BME miskolci sikerének köszönhetően a 4. helyre csúszott vissza.
Molnár Attila: Nem tudtunk felnőni a mai rangadóhoz. Az Astra jól és motiváltan játszott, és kegyetlenül kihasználta a hibáinkat. Mi pedig jó vendégként egymás után adtuk ajándékba az egyéni hibák tömkelegét. Talán kettő null után, a hatméteresnél ha betalálunk másképp alakul a találkozó, de úgy érzem, és tudom, hogy ez közhelyes, ha egész nap játszunk akkor sem rúgunk gólt. Gratulálok az Astrának, és remélem tanulunk ebből a találkozóból és rendezzük a sorainkat.
etofutsal.hu