Fehéroroszország ellen hangol a válogatott
A magyar Futsal válogatott Fehéroroszország ellen lép pályára felkészülési mérkőzésen.
Október 27-30 között hivatalos UEFA nap lesz, a magyar válogatott dupla mérkőzést játszik Fehéroroszország ellen.
A páros mérkőzésre október 27-én Veszprémben, október 28-án pedig Dunaújvárosban kerül sor. Csapatunkból meghívást kapott a válogatott összetartásra Lódi Tamás, Dróth Zoltán és Harnisch Ákos. Sajnos Dróth Zoltán szereplése nem 100%-ig biztos, mivel a játékos sérüléssel bajlódik. A pontos diagnózis megállapításához szükséges ultrahangos és MRI vizsgálat megtörtént, a végső szót Dr. Abkarovics Géza térd specialista fogja kimondani.
A válogatott oszlopos kapusa Balázs Zoltán már hosszabb ideje, sérült a rehabilitációs kezeléseket kapja és már külön edzéseket is végez, remélhető egy-két héten belül újra bevethető állapotban lesz a játékos.
Kedden Veszprémben, majd szerdán Dunaújvárosban egyaránt 18 órától játszik felkészülési mérkőzést a magyar futsalválogatott.A márciusi Eb-selejtezők előtti felkészülés jegyében jövő héten két mérkőzést is játszik a futsalválogatott. A mieink spanyol szövetségi edzője, Sito Rivera szerint együttese képes megszerezni a második helyet csoportjában, azonban ehhez egy sikeres felkészülés, valamint megfelelő hozzáállás, motiváció és elhivatottság kell. A fehéroroszok elleni mérkőzések után további felkészülési találkozók is szerepelnek a tervekben, ami biztos, hogy december elején Ciprus ellen játszik a válogatott, januárban pedig Portugáliába látogat majd.
A szeptember végi, nyoni Eb-sorsoláson nem szegődött mellénk a szerencse, az első kalaposok közül a lehető legnehezebb riválist kaptunk, hiszen a világ egyik legjobbjával, Spanyolországgal kerültünk egy csoportba. A harmadik kalapból Macedónia szerepel a csoportban, méghozzá a minitorna házigazdájaként. A negyedik ellenfél egyelőre nem ismert, az előselejtező csoportok legjobb másodikja kerül mellénk.
Sito Rivera szövetségi kapitány szerint a válogatott egyre stabilabb csapatot és jó közösséget alkot.
- Márciusig minden mérkőzés az Eb-re való felkészülésünket szolgálja. Ezúttal a mérkőzések előtt csak egyet tudunk közösen edzeni a csapattal, ez nem a legideálisabb, de megpróbáljuk a legtöbbet kihozni ebből a három napból – fogalmazott Sito Rivera.
A keretben szerepel Tatai József is, aki 14 góllal a Futsal NB I góllövőlistájának élén áll.
- Jó benyomást tett a szakmai stábra Tatai játéka, nem hiába kapott ismét meghívót. Kimagaslóan játszik a Veszprémben és értékes tagja lehet a válogatottnak. A taktikai elemekben még fejlődnie kell, de számítunk rá - mondta Sito Rivera az mlsz.hu-nak.
A válogatott kerete:
Kapusok:
Tóth Gyula (RÁBA ETO)
Tihanyi Csaba (MVFC-BERETTYÓÚJFALU)
Mezőnyjátékosok:
Rábl János (MVFC-BERETTYÓÚJFALU)
Dávid Richárd (MVFC-BERETTYÓÚJFALU)
Lovas Norbert (MVFC-BERETTYÓÚJFALU)
Trencsényi János (MVFC-BERETTYÓÚJFALU)
Gál István (MVFC-BERETTYÓÚJFALU)
Komáromi Péter (MVFC-BERETTYÓÚJFALU)
Lódi Tamás (RÁBA ETO)
Harnisch Ákos (RÁBA ETO)
Gyurcsányi Zsolt (HALADÁS VSE)
Öreglaki Norbert (HALADÁS VSE)
Szeghy Szabolcs (VASAS FUTSAL)
Tatai József (1.FC VESZPRÉM)
Forrás: mlsz.hu
A válogatott programja:Október 28 18:30 Magyarország-Fehéroroszország Veszprém
Október 29 18:00 Magyarország-Fehéroroszország Dunaújváros
Nemcsak a magyar válogatott használja ki a négy napos lehetőséget.
A következő esztendő márciusában (17-22 között) kerül sor a csoport találkozókra, ahol a csoport győztes automatikusan az EB részvevője. A második helyen végzett nyolc csapat, pedig páros találkozón dönti el, ki lesz a fennmaradó négy hely tulajdonosa. Csoportunkban szerepel Spanyolország és Macedónia válogatottja.
Macedónia fővárosában Szkopjéban rendezik meg négy nemzet tornáját, ahol a házigazda mellett Finnország, Törökország és Spanyolország a meghívott csapatok.
A torna menetrendje és csapatok nevezési listája (számunkra érdekes)
október 27 Spanyolország-Törökország és Macedónia-Finnorszáh majd másnap a két győztes az első, a két vesztes a harmadik helyért játszik. Mindegyik csapat a legerősebb összeállításban szerepel a tornán.
SPAIN
Kapusok
Francisco Sedano Antolín “PACO SEDANO” (F. C. Barcelona F. S.)
Jesus Herrero Parrón “JESUS HERRERO” (Inter Movistar F. S.)
Védők
José Miguel Ruiz Cortés “JOSE RUIZ” (El Pozo Murcia)
Carlos Ortiz Jiménez “ORTIZ” (Inter Movistar F. S.)
Manuel Urbano Cañete “LOLO” (Inter Movistar F. S.)
Támadók
Mario Rivillos Plaza “RIVILLOS” (Inter Movistar F. S.)
Sergio Lozano Martínez “SERGIO LOZANO” (F. C. Barcelona F. S.)
Adrián Alonso Pereira “POLA” (Inter Movistar F. S.)
Miguel Sayago Martí “MIGUELIN” (El Pozo Murcia)
Adrián Martinez Vara “ADRI” (El Pozo Murcia)
Adolfo Fernandez Diaz “ADOLFO” (Marfil Santa Coloma)
Raúl Campos Paíno “RAUL CAMPOS” (El Pozo Murcia)
Centerek
Fernando Maciel Gonçalves “FERNANDAO” (F. C. Barcelona F. S.)
Sergio González Jiménez “SERGIO”
edző
Jose Venancio Lopez Hierro
MACEDONIA
Kapusok
Ilco Udovaliev (KMF Zelezarec)
Todorovski Miroslav (KMF Skopje)
Petrovski Antonio (KMF Skopje)
Védők
Leveski Zoran (KMF Zelezarec)
Ferid Agushi (KMF Zelezarec)
Krstevski Ivan (KMF Zelezarec)
Zlatkovski Kristijan (KMF Bidzho)
Arsovski Djokica (KMF Zelezarec)
Támadók
Gligorov Aleksandar (KMF Zelezarec)
Leovski Igor (KMF Skopje 2011)
Jovanovski Oliver (KMF Zelezarec)
Rangotov Darko (Square, Croatia)
Todorovski Martin (KMF Zelezarec)
Ilic Vlado (KMF Bidzho)
Mickovski Adrijan (KMF Zelezarec)
Trajkov Trajche (KMF Skopje 2011)
Edző
Vasko Skenderovski
etofutsal.hu