Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Macedóniában a spanyolok ellen


Macedóniában a spanyolok ellen

A spanyolokat kapta a futsal válogatott. Reális cél a 2. hely megszerzése és a pótselejtező kivívása.

Forrás: futsal-hungary.hu

A mai napon elkészítették a 2016 év elején, Szerbiában rendezendő kontinens torna csoportbeosztását. A magyar válogatott szeretett volna selejtező csoportot rendezni, de ezúttal nem kaptunk az UEFA-tól lehetőséget. Nemzeti csapatunk a már megszokott második kalapból várta a sorsolást. Az első kalaposok közül talán a legnehezebbet kaptunk, hiszen Spanyolországot szánta nekünk Fortuna. A harmadik kalapból Macedóniát sorsolták hozzánk, aki egyben a mini torna házigazdája lesz. A negyedik ellenfél nem ismert, mivel egyedüliként a mi csoportunknál nem lehet tudni, hogy melyik selejtező csoportból kapunk ellenfelet, mert hozzánk kerül a hat kvartett legjobb csoport másodikja.

A 4-es csoport tűnik a legerősebbnek, ahol mind a három együttes részt vett a legutóbbi EB-n. Nehéz megjósolni, hogy az azeriek vagy az ukránok lesznek a csoport győztesei, és akkor még a belgákról nem is beszéltünk. A címvédő olaszok a lengyelekkel és a fehéroroszokkal találkozik, ami elég egyértelmű sikernek tűnik.
A csoportelsők automatikusan kijutnak, míg a másodikak pótselejtező játszanak, párba sorsolva. A csoportküzdelmekre 2015 márciusában kerül sor, majd jövő szeptemberben a play offra.

Sito Rivera, szövetségi kapitány: - A legjobbak ellen játszunk, de rendelkezünk azokkal a fegyverekkel, amivel megszerezhetjük a kijutást. Nyilván nem sok esélyünk van az első hely megszerzésére, de a második hely mindenképpen a célunk és ezért meg is fogunk tenni mindent

Trencsényi János, a válogatott játékosa: - Azt gondolom, hogy ebből a csoportból a 2. helyen tovább kell jutnunk. A spanyol válogatott a világ egyik legerősebb csapata, ezért sajnálom, hogy őket kaptuk a csehek vagy esetleg horvátok helyett, mert ellenük lett volna esélyünk, akár a csoportelsőségre is.

 

További híreink

NYOLCADSZOR IS BAJNOK A RÁBA ETO

NYOLCADSZOR IS BAJNOK A RÁBA ETO

Az elmúlt 9 évben nyolcadszor lett bajnok a Rába ETO. Ez hatalmas, és maradandó teljesítmény minden sportban, így a mi futsalunkban is.

Egyetlen meccsre a bajnoki címtől!

Egyetlen meccsre a bajnoki címtől!

Pénteken folytatódik a futsal bajnoki döntő, jön a 3. felvonás! A Győr két meccs előnyben várja az összecsapást, amennyiben nyernek Juanráék, az ETO Futsal megvédi címét és nyolcadszor bajnok! A mérkőzést online, élőben közvetíti az m4sport.hu.

Büntetőkkel ETO győzelem!

Büntetőkkel ETO győzelem!

Küzdeni tudás, csapategység, szív diadala a győri parketten! A végletekig kiélezett összecsapáson 2-2-re végeztek a felek, majd a hosszabbítás sem tudott dönteni (3-3). Az ETO a szétlövésben végül 3-2-re le tudta győzni a Berettyóújfalu csapatát. A Győr 2-0-ra növelte előnyét a bajnoki döntőben.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink