Mester-visszatekintő
A tegnapi ETO-MVFC rangadó drámai és rendkívüli indulatok között 2-2-es döntetlennel ért véget. Jordi Illa Solé és Turzó József mesterek visszatekintőjét olvashatjuk, örvendetes ahogy ilyen meccs után egymás csapatairól milyen tisztelettel nyilatkoznak:
Jordi Illa Solé (etofutsal): - Azt hiszem, hogy a szurkolók és a tegnap rangadót végignéző érdeklődők elégedetten mehettek haza, miután gyönyörű mérkőzésen a futsal sava borsát láthatták: érzelem, feszültség, intenzitás, színvonal… A Berettyó jól megtanulta a leckét a Szuperkupa óta és az első 10 percben megtalálták a módját védelmünk megtámadásához. Rosszul védekeztünk hosszú ideig, ezért döntöttem úgy hogy megváltoztatom rendszerünket menet közben. Tény, hogy játékosaim nem voltak pontosak befejezéskor, emellett Tihanyi mindent bravúrral védte minden lehetőségünket. Ez a Berettyó egy teljesen más csapat, amikor megszerezték a vezetést képesek voltak az egy gólos előnyüket félidőig megőrizni.
A szünet után aztán teljesen miénk volt a mérkőzés, mi irányítottuk azt, a játékunkkal tudtuk dominálni, megszámlálhatatlan esélyünk volt a gólszerzésre, de a tegnapi napon órákig játszhattunk volna, de egyszerűen nem tudtunk volna betalálni. Az egyenlítés után 4-3-as felállásnál, rendkívül bosszantó gólt kaptunk, amit még mindig nem értek. Vészkapus játékra álltunk át, mindent megpróbáltunk, sok esélyünk volt a gólszerzésre, de nem voltunk szerencsések egészen az utolsó másodpercig, amikor Noé betalált a vendégek hálójába. Az eredménnyel nem vagyok elégedett, de gratulálnom kell a játékosaimnak a hozzáállásukért, hatalmas erőfeszítéseket tettek tegnap, nem adták fel, az utolsó pillanatig küzdöttek a győzelemért, megpróbáltak nyerni és megfelelni, még úgy is, hogy a meccs közepén változtattunk a védelmünkön. Minden elismerésem a Berettyónak is a tegnapi mérkőzésükért, biztos vagyok benne, az ilyen színvonalért és a teljesítményért még többen látogatnak ki majd a futsal meccseinkre.
Turzó József (MVFC): - Mindkét gárda sokat tett ma a győzelemért. A Győr többet kezdeményezett támadásban, de mi kitűnően védekeztünk és az ebből indított kontráinkból legalább ugyanannyiszor veszélyeztettünk. De sajnos, nem tudtuk a végletekig elviselni azt a nyomást, amit az ellenfél és játékvezetés együttes terhe jelentett. Annak ellenére, hogy reális az eredmény, mégis erkölcsi győztesnek tekintem a csapatom, mégis nehéz lesz építkezni erre a negyven percre a BL-meccsek előtt. Teljesen megértem a játékosaim indulatát, én magam is együtt érzek velük.
A mérkőzés végén az órával szemben álló játékvezető érvénytelenítette az egyenlítő gólt, amit az órának háttal álló játékvezető felülbírált, amiről egy lefagyott laptoppal próbált minket meggyőzni. Valamint a Tihanyi Csaba és a Sánta Attila kiállításáról készült játékvezetői jelentésben (Tihanyi Csaba kiállítása több mint kérdéses) olyan kifejezés is rögzítésre került mely nem hangzott el a játékosaim szájából! Mindezek mellett teljes szívemből gratulálok a Győrnek a játékukhoz, és ahhoz a hozzáálláshoz és fegyelmezettséghez, ami iszonyatos fejlődést mutat náluk!
etofutsal.hu