Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Egy győzelem egy vereség a második napon


Egy győzelem egy vereség a második napon

A Visegrádi Négyek Tornájának második játéknapján U21-es válogatottunk 3-2-re nyert, míg A-válogatottunk 5-3 arányban alulmaradt a házigazda Csehország ellen Brnóban.

Futsalválogatottjaink a hétfői első játéknapon mindkét korosztályban kapott gól nélkül győzték le Szlovákia nemzeti csapatait, A-válogatott 6-0-ra, míg U21-es csapatunk 3-0-ra diadalmaskodott északi szomszédaink ellen.

A keddi játéknapot az U21-es válogatott kezdte, küzdelmes mérkőzésen kerekedett felül a cseh korosztályos válogatotton, nagy esélyt szerezve a tornagyőzelemre. A találkozó elején mezőnyben is jobban teljesítettek a mieink, az első gólt egy oldalberúgás utáni szituációból szerezte a csapat, az üres területen helyezkedő Bognár lőtte a léc alá a belőtt labdát (0-1). A Rába ETO játékosa az első játékrészben ismét betalált, így kétgólos előnnyel mehettek a szünetre a mieink (0-2).

A második játékrész nagy csatát hozott, de a hajrához közeledve a harmadik gólunkat is sikerült megszerezni, mégpedig Szabó révén, egy szögletvariációból (0-3). A hátralévő időben a csapat két meghatározó játékosa is kiesett sérülés miatt, a csehek pedig kétszer betaláltak, de egyenlíteniük nem sikerült (2-3).

Az U21-es válogatott vezetőedzője, Fehér Zsolt elégedett volt a látottakkal, és elmondta: a szerdai lengyelek elleni mérkőzésen a válogatott célja a tornaelsőség kiharcolása.

- Az egész mérkőzésen uraltuk a játékot, jobban játszottunk a házigazdáknál. A második játékrészben 3-0-ás vezetésünknél a játékvezetők feltűnően tovább vezették a mérkőzést, ami mellett nem tudok elmenni szó nélkül. A mérkőzés végén két meghatározó játékosunkat, Klacsákot és Apatinit elveszítettük, de végig tartotta magát a csapat, nagyon örülök, hogy nyerni tudtunk, gratulálok a játékosoknak - mondta Fehér Zsolt.

Az A-válogatottunk jól kezdett, egy kontrát követően hamar megszerezte a vezetést, Rábl János a 2. percben vette be a házigazdák kapuját (0-1). Nem sokáig örülhetett a magyar csapat a vezetésnek, a csehek már a 3. percben kiegyenlíttettek (1-1). A házigazdák ráerőltették akaratukat a mieinkre, és még az első játékrészben megfordították a mérkőzés állását (2-1).

A félidőt követően tovább rohamozott Csehország, és sikerült további két gólt szereznie (1-4). A 33. percben emberelőnyben Dróth lefordult őrzőjéről és hat méterről a kapuba zúdította a labdát, visszahozva a reményt a mieink számára (2-4), ám a csehek nem sokkal ezután, a 35. percben egy kontratámadás végén tovább növelték előnyüket (2-5). A találkozó végén öt a négyben támadott a magyar csapat, a 39. percben Lovas révén szépítettünk (5-3), de szorossá nem sikerült tenni a találkozót, a csehek megérdemelt győzelmet arattak.

Sito Rivera szövetségi edző szerint a válogatott célja az európai játékstílus felvétele, amelyben a csehek jelenleg előrébb tartanak nálunk.

- Két nap alatt két intenzív mérkőzést játszottunk, ezúttal több hiba volt a játékunkban. A csehek fizikálisan erősebbek voltak náluk, de a vereség főleg a fáradtság és az emiatt is bekövetkező hibákra vezethető vissza. Holnap egy másik mérkőzés jön a lengyelek ellen, szeretnénk javítani- fogalmazott a találkozót követően Sito Rivera.

U21-es válogatottak mérkőzése:

Csehország - Magyarország 2-3 (0-2)
Magyarország: Kovács Áron - Szabó Péter, Bognár Bálint, Püspök Péter, Apatini Márk
Cserék: Boldizsár Márk, Klacsák Bence, Ragadics Krisztián, Magyar Zsolt, Kulik Renátó, Sáhó Kristóf, Vas Ádám, Gulyás Márk
Gólszerző: Bognár Bálint a 13., 17., Szabó Péter a 27. percben

A-válogatottak mérkőzése:

Csehország - Magyarország 5-3 (2-1)
Magyarország: Balázs Zoltán - Rábl János, Lódi Tamás, Dróth Zoltán, Szeghy Szabolcs
Cserék: Tóth Gyula, Dávid Richárd, Lovas Norbert, Trencsényi János, Gál István, Öreglaki Norbert, Tatai József, Harnisch Ákos, Tihanyi Csaba
Gólszerző: Rábl János a 2., Dróth Zoltán a 33., Lovas Norbert a 39.percben

Két nap utáni tabella:

1. Csehország -----------2-2-0-0--9--6-6
2. Magyarország ---------2-1-0-1--9--5-3
3. Szlovákia ------------2-1-0-1--7-10-3
4. Lengyelország --------2-0-0-2--7-11-0


1. Magyarország ---------2-2-0-0--6--2-6
2. Lengyelország --------2-2-0-0--8--5-6
3. Csehország -----------2-0-0-2--5--8-0
4. Szlovákia ------------2-0-0-2--2--6-0

Forrás: futsal-hungary.hu

További híreink

NYOLCADSZOR IS BAJNOK A RÁBA ETO

NYOLCADSZOR IS BAJNOK A RÁBA ETO

Az elmúlt 9 évben nyolcadszor lett bajnok a Rába ETO. Ez hatalmas, és maradandó teljesítmény minden sportban, így a mi futsalunkban is.

Egyetlen meccsre a bajnoki címtől!

Egyetlen meccsre a bajnoki címtől!

Pénteken folytatódik a futsal bajnoki döntő, jön a 3. felvonás! A Győr két meccs előnyben várja az összecsapást, amennyiben nyernek Juanráék, az ETO Futsal megvédi címét és nyolcadszor bajnok! A mérkőzést online, élőben közvetíti az m4sport.hu.

Büntetőkkel ETO győzelem!

Büntetőkkel ETO győzelem!

Küzdeni tudás, csapategység, szív diadala a győri parketten! A végletekig kiélezett összecsapáson 2-2-re végeztek a felek, majd a hosszabbítás sem tudott dönteni (3-3). Az ETO a szétlövésben végül 3-2-re le tudta győzni a Berettyóújfalu csapatát. A Győr 2-0-ra növelte előnyét a bajnoki döntőben.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink