Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Nagy Ádám check-in

A felnőtt csapat egy órás taktikai edzéssel kezdte mai programját, a közös ebédet követően a csomagoktól roskadozó buszra szállt a keret és a schwechati reptérre utazott. Az alaposan elhúzódó „becsekkolást” követően derült ki, hogy az Antalyaba induló járatuk közel egy órát késik. Volt olyan játékos, aki ettől a hírtől sem keseredett el, Nagy Ádám örömmel várta a gép indulását. Az árnyékcsapat ’90-es születésű védője eltökéltségével, kellő agresszivitásával, fegyelmezett játékával, és remek fizikai adottságaival hívta fel magára a szakmai stáb figyelmét.

„Ez lesz az első edzőtáborom, ráadásul csak tegnap tudtam meg, hogy csatlakozhatok a felnőtt csapathoz. Az NBII-esek délelőtti tréningjét követően kaptam a hírt, hogy számítanak rám. Nagyon örültem, nem lepődtem meg, hiszen vártam erre a pillanatra. Amióta futballozok arra készültem, hogy NBI-es játékos lehessek.

Szüleim is boldogan segítettek a csomagolásnál, bár anyukám azért kicsit ideges volt. Izgalommal várom az elkövetkező napokat.

A külföld nem lesz újdonság számomra, hiszen kölcsönjátékosként, 2008 szeptemberétől az akkor még első osztályú olasz Lecce, második csapatánál fociztam. Egy év után tértem haza, ősz óta pedig újra az ETO-ban, az árnyékcsapattal rúgom a bőrt…” – mondta el „Nagyi”

 

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink