Ma este Spanyol Szuperkupa
A legnagyobb Európai futsal bajnokság is a Szuperkupával indul.
Ebben az esztendőben a hagyományoktól eltérően nem egy találkozó után születik meg a győztes, hanem a nemzetközi kupa szabályoknak megfelelőn játszanak a csapatok.
Az első találkozóra szeptember 2-án kerül sor Murciában a Lugar Palacio de Deportesben, ahol is a hazai El Pozo (4 szörös bajnok) fogadja a bajnok madridi Inter Movistart (9-szeres bajnok). A második találkozóra öt nappal később szeptember 7-én kerül sor a Madridi Caja Madrid de Alcalá de Henar csarnokban. Mindkét helyszínen telt ház várja a csapatokat, így Murciában 7500, Madridban 4500 néző fogja látni a két gigász csapat mérkőzéseit.
Egy kis kronológia a döntő előtt
A régi rendszer szerint ha a bajnok és kupagyőztes egy csapat volt automatikusan lett a Szuperkupa győztese. Ez 2006 óta változott, ahol is négy csapat vett részt a küzdelmekben, a két csapat mellé felsorakozott a Liga második helyezettje és a házigazda is. Amennyiben a rájátszás mérkőzései döntetlennel végződtek, akkor 5 perces hosszabbítás következett, ebben az esztendőben két találkozón dől el a kupa sorsa.
Kiderül, hogy az Inter meg tudja szerezni a tizedik trófeáját, vagy az El Pozo ötödik sikerének örülhet, ezáltal "csökkenhet" a két csapat közötti serleg különbség.
A mérkőzésen a csapatok már 15 éve a Kelme labdával játszanak.
A két csapat mellett a kapuban két világklasszis is összecsap Rafa (El Pozo Murcia) és Jesus Herrero (Inter Movistar) kapusok személyében.
Egy kis ízelítő a bravúrjaikból lejjebb a videóösszeállításban!