ETO női futsal körkép
Az ezüstérmes Rába ETO női futsalcsapatának vezetőedzőjét Molnár Attilát kérdeztük a tervekről, változásokról.
Üdvözlünk, sikerült kipihenni az előző szezont?
- Nagyon sajnáltam, hogy vége lett a bajnokságnak, mert pont a végére értük el a formánk legjavát, és ha rögtön újra kezdjük, talán könnyebb dolgunk lett volna. De persze ez csak vágyálom, így a szünet után a férfiakkal együtt kezdtünk újra dolgozni, július 21-én.
Mikor kezdtétek a felkészülést, egészséges mindenki?
- A felkészülést két hét intenzív munkával kezdtük, mindennap edzettünk, úgy gondolom, többé - kevésbé sikerült elvégeznünk, amit elterveztem. Sajnos a sérülések nem kerültek el Bennünket, Jakab Réka, és Bocsárdi Eszter nem tudott teljes értékű munkát végezni. Csuti Melinda, és Szücs Adri már bekapcsolódott az edzésekbe, remélem az ősszel már számíthatok rájuk.
Mi a legnagyobb változás a női futsalosoknál, ki érkezett, ki igazolt el?
- A legnagyobb változás, hogy nincs változás. A keret együtt maradt, fiatalok kerültek a hölgyek közé, remélem helyt tudnak majd állni, ha lehetőséget kapnak. Amit csak remélni tudtam, hogy két klasszis válogatott labdarúgó Pádár Anita és Fogl Katalin is minket választ, az most már valóság, Velük igazán sokat erősödtünk.
Az idei bajnokság célja számotokra reálisan nézve mi lehet?
- Sok jó csapat lesz a bajnokságban, reálisan nézve hat csapat küzdhet meg a dobogós helyezésekért. Úgy gondolom, ha tavaszi formánkat őszre is átmentjük, harcban leszünk a bajnoki címért. Erős a keretünk, a lányok egyre több dolgot sajátítanak el, a futsal minden elemében léptünk előre, és azt már tavasszal megmutattuk, hogy sikerült csapattá válnunk. Pádár Anitával, Fogl Katival remélem rengeteg gól is érkezik, ami főleg kiélezett mérkőzéseken vezethet sikerre.
Tavaly a szakma temette a csapatot ősszel, de mégis rácáfoltál erre a véleményekre a tavaszi teljesítményetekkel, mi a titok, mi az amit sikerült előhúzni később?
- Nincs titok, csak kemény és áldozatos munka van. Nagyon jó a lányokkal dolgozni, minden edzésen megpróbálják a legtöbbet kihozni magukból, segítik egymást, és meglepően gyorsan tanulnak. Meg tudjuk beszélni a problémákat, jó a kommunikáció a csapatkapitánnyal, gond nélkül tudunk előre haladni. Nekünk tavasszal nagyon jó szériánk volt, meccsről - meccsre játszottunk egyre jobban, mindenkinek megtaláltam a helyét, és voltak kimagasló egyéni teljesítmények, ami megfejelte a csapat összteljesítményét.
Lesz idén is Astra erőfölény?
- Az Astra évek óta meghatározó klubja a magyar futsalnak. Nem hiszem, hogy ez sokat változna. Az azonban biztos, hogy a csapatok közelebb kerülnek egymáshoz, kiélezett nagy csata várható bajnokikon, ami csak jót tehet a női futsalnak. Mi talán már letudtuk az "Astra - fóbiánkat", de mi nem az Astra ellen készülünk, hanem arra, hogy a legjobb eredményt érjük el a bajnokságban.
Fogl és Pádár-t nagyágyúként emlegetik, véleményed szerint hogyan lehet megtartani a tavaszi csapategységet velük?
- Ez a két Hölgy olyan sokat tud a fociról, olyan magas szinten művelik a sportágat, hogy Velük csak jobbak lehetünk. A nagypályás válogatottban együtt játszottak Jakab Rékával, Szórádi Nikivel, tehát nem ismeretlen közegbe kerülnek. Én már személyesen megtapasztaltam, hogy Pádár Anita ellen milyen játszani a Dunakeszi elleni rangadókon, így higgyék el Nekem, örülök, hogy most az én csapatomban fog játszani!
Terveztek még igazolást a bajnoki kezdésre?
- Szerettünk volna még játékosokat a csapathoz igazolni, sajnos ezek egyelőre nem sikerültek, ha szükséges lesz a téli átigazolási időszakban, még léphetünk.
Decemberig új helyszínen edzetek és játszátok a meccseket, mi az eddigi tapasztalatotok a Molnár Bertalan Vid MK csarnokáról?
- A vezetőségnek hála, tudtunk már edzeni a csarnokban, és remélem, még tudunk majd a későbbiekben is. Nagyon jók a körülmények, jó talajon, remélem sok néző előtt tudunk majd pályára lépni a bajnoki találkozókon.
A női bajnokságot jellemeznéd egy kicsit, az újoncokkal egyetemben?
- Azt már elmondtam, hogy szerintem, erősebb bajnokság lesz az idei, mint a tavalyi pontvadászat. A csapatok erősödtek, és az újoncok szintén meghatározó szerepre törnek. Tolnán Frank Tamás neve a garancia arra, hogy komoly munka kezdődik, a BME is erősebb lett, a Dunakeszi odaigazoló lányaival. És még nem beszéltünk az Astráról, és természetesen a Rába ETO-ról. Kíváncsi leszek a DEAC-ra, és a Hajdúböszörményre is.
Kit vársz a dobogóra a szezon végére?
- Sokan pályáznak az első három hely valamelyikére. Én akkor lennék elégedett, ha az egyik az én csapatom lenne.
Mit üzensz a női futsalt kedvelőknek, szurkolóknak?
- Mindent el fogunk követni azért, hogy aki kilátogat a meccseinkre jól szórakozzon, és a megalkuvás nélküli küzdelem mellett jó játékot, és szép ETO győzelmeket ajándékozzunk az értünk szorítóknak.
Köszönjük válaszaidat, sok sikert az idei bajnokságra!
etofutsal.hu