Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Újra a pályán!


Újra a pályán!

A Dunakeszi Kinizsi és a Rába-ETO egyesülése által létrejött futsal klub egy évre leigazolta Szijjártó Pétert.

A megállapodás értelmében a külügyminiszter-helyettes a munkájából adódó elfoglaltságai miatt, ugyan korlátozott időben, de a klub NBII-es csapatának játékosa lesz, amely hazai mérkőzésein Dunakeszin lép pályára. Szijjártó Péter az elmúlt három szezonban 89 bajnoki és kupamérkőzésen lépett pályára a Dunakeszi Kinizsi színeiben, és 63 gólt szerzett.

Szijjártó Péter: "Megtiszteltetés számomra, hogy az ország legnagyobb futsal szervezetének kötelékéhez fogok tartozni, ahol az ország két legjobb klubedzője irányítja a szakmai munkát. Ugyanakkkor azt is tudom, hogy a munkám miatt az eddigieknél jóval kevesebb időm lesz a futsalra. Nagyon örülök annak, hogy azokkal a játékosokkal játszhatom együtt - Kunczival, Temővel, Bita Lacival, vagy éppen Szikora Levivel- akikkel az elmúlt évek sikereit közösen érhettük el. Remélem, hogy ez a csapat idén is sok örömet szerez majd a fantasztikus Dunakeszi közönségnek."

További híreink

NYOLCADSZOR IS BAJNOK A RÁBA ETO

NYOLCADSZOR IS BAJNOK A RÁBA ETO

Az elmúlt 9 évben nyolcadszor lett bajnok a Rába ETO. Ez hatalmas, és maradandó teljesítmény minden sportban, így a mi futsalunkban is.

Egyetlen meccsre a bajnoki címtől!

Egyetlen meccsre a bajnoki címtől!

Pénteken folytatódik a futsal bajnoki döntő, jön a 3. felvonás! A Győr két meccs előnyben várja az összecsapást, amennyiben nyernek Juanráék, az ETO Futsal megvédi címét és nyolcadszor bajnok! A mérkőzést online, élőben közvetíti az m4sport.hu.

Büntetőkkel ETO győzelem!

Büntetőkkel ETO győzelem!

Küzdeni tudás, csapategység, szív diadala a győri parketten! A végletekig kiélezett összecsapáson 2-2-re végeztek a felek, majd a hosszabbítás sem tudott dönteni (3-3). Az ETO a szétlövésben végül 3-2-re le tudta győzni a Berettyóújfalu csapatát. A Győr 2-0-ra növelte előnyét a bajnoki döntőben.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink