Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Színvonalas erőnléti támogatás az ETO Futsal-nak


Színvonalas erőnléti támogatás az ETO Futsal-nak

Újabb egy évre támogatja a SPEEDFIT az ETO Futsal játékosainak erőnléti fejlődését. Dr. Drucskó Zoltán (ETO Futsal elnöke)és Kovács Péter (SPEEDFIT Stúdió vezetője) baráti kézfogással szentesítették immár ötödik éve minden évben megújítható megállapodásukat.

A SPEEDFIT győri stúdióvezetőjét Kovács Pétert kérdeztük az ETO Futsal, valamint vállalkozásuk cégfilozófiájáról.

Üdvözöljük az etofutsal.hu nevében! Köszönjük támogatásukat! Mikor kezdte a SPEEDFIT a működését?
- Köszöntök Mindenkit! Először is örülök, hogy ismét létrejött a megállapodás! A SPEEDFIT-ről néhány mondatban: A Stúdió Győrben 2009-ben nyílt a gazdasági válság kellős közepén. Egy osztrák fitnesz Stúdió hálózat első magyarországi tagjaként.

Milyen hosszútávú céllal nyitották meg akkor a fitness arzenáljukat?
- Célunk már akkor az volt, ami most is, hogy minőségi, színvonalas helyet teremtsünk a sportolni vágyóknak, ahol az élsportoló Együtt sportolhat a Magára adó, kondíciója javítását kitűző, vagy éppen fogyni, izmosodni, erősödni vágyó Vendéggel!

Mi a céljuk a sportolók támogatásával?
- Célunk, hogy segítsük a felkészülésüket egy igényes környezetben, ahol a legmodernebb fitnesz és erősítő gépeken edzhetnek. Továbbá, hogy Velük együtt megszólítsuk azokat az embereket, akik tudják, hogy jó dolog a sport, de még nem hozták meg a döntést, vagy ha már meghozták, akkor motivációt merítve a profi sportolókból, elérjék a kitűzött céljukat!

Az ETO Futsal játékosait hogyan segíti erőnlétük fejlődésében a Társaságuk?
- Biomechanikus gépeinken az ízületeket kímélően, hatékonyabban tudják az edzésmunkát elvégezni. Emellett a gépeink megfelelő száma biztosítja, hogy ne kelljen edzés közben a gépekre várakozniuk. Illetve a nyári nagy melegben a klimatizálás az, ami segít az edzésük minőségének javításában.

Mi emeli ki a SPEEDFIT-et egy szokványos konditeremtől - módszerek, gépek, atmoszféra?
- Mi már az indulás óta "kicsit" mások vagyunk. A tisztaság, higiénia Nálunk nagyon fontos szerepet kap. A nyitva tartásunk is a mai rohanó világ Emberéhez alkalmazkodik, hétfőtől-vasárnapig 6-24 óráig vagyunk nyitva, ünnepnapokon is! Több mint 600 ingyenes parkolóhellyel várjuk azokat, akik autóval érkeznek. Továbbá a legmodernebb gépek segítik Vendégeink fejlődését, és külön kiemelem a magasan kvalifikált Edzői gárdát, akiknek a segítsége a garancia a sikerre! 

Hogyan tud fejlődni a SPEEDFIT?
- A fejlődésünk az indulás óta töretlen! Hála a sok elégedett Vendégnek, akik jó hírünket keltik!

Ha %-ban fejezné ki, mennyi jelenleg a sportolók és a civil vendégkör aránya?
- Többségében Hozzánk azok járnak, akik szeretnek mozogni, a napi stresszt akarják levezetni. Egyre többen tudatosságból választják ezt a mozgásformát, megelőzve a modern kori betegségek kialakulását. Megközelítőleg Vendégeink 20%-a az aki sportoló, a többi 80%, mint Én is, inkább a fent említett előnyök miatt választ Minket!

Mire a legbüszkébb eddig a SPEEDFIT?
- A közel 2.000 elégedett Vendégre, akik heti szinten rendszeresen beiktatják a mozgást az életükbe!

Szokott ETO futsal meccsekre járni?
- Igen, óriási élmény, a Csapat nagy részét személyesen is ismerem, és elmondhatom, hogy jó kapcsolatot ápolok Velük!

Mit üzen a játékosoknak a Szuperkupára és a bajnoki nyitányra?
- Hajrá-Hajrá! A SPEEDFIT legyen Veletek!

Köszönjük, további üzleti sikereket kívánunk!

etofutsal.hu

További híreink

NYOLCADSZOR IS BAJNOK A RÁBA ETO

NYOLCADSZOR IS BAJNOK A RÁBA ETO

Az elmúlt 9 évben nyolcadszor lett bajnok a Rába ETO. Ez hatalmas, és maradandó teljesítmény minden sportban, így a mi futsalunkban is.

Egyetlen meccsre a bajnoki címtől!

Egyetlen meccsre a bajnoki címtől!

Pénteken folytatódik a futsal bajnoki döntő, jön a 3. felvonás! A Győr két meccs előnyben várja az összecsapást, amennyiben nyernek Juanráék, az ETO Futsal megvédi címét és nyolcadszor bajnok! A mérkőzést online, élőben közvetíti az m4sport.hu.

Büntetőkkel ETO győzelem!

Büntetőkkel ETO győzelem!

Küzdeni tudás, csapategység, szív diadala a győri parketten! A végletekig kiélezett összecsapáson 2-2-re végeztek a felek, majd a hosszabbítás sem tudott dönteni (3-3). Az ETO a szétlövésben végül 3-2-re le tudta győzni a Berettyóújfalu csapatát. A Győr 2-0-ra növelte előnyét a bajnoki döntőben.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink