Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Jordi Torras az olasz Asti del Calcioban folytatja


Jordi Torras az olasz Asti del Calcioban folytatja

A Barcelona korábbi kapitánya, Jordi Torras a következő két szezonban az olasz Asti csapatát fogja erősíteni. 

2005-ös megalapulása a csapat folyamatosan egyre jobb és jobb eredményeket ér el, és az egyik vezető csapattá nőtte ki magát az évek során Olaszországban. A tavalyi esztendőben az alapszakasz megnyerése után a rájátszásban már nem tudtak sikeresen szerepelni és a hőn áhított bajnoki címről le kellett mondaniuk,ellenben  a Coppa Italiában remekeltek, és most Jordi Torras-szal folytathatják a fejlődést.

Négy remek szezon után a Barcában, a vezetőség úgy döntött nem hosszabbít a játékossal, így Torras három spanyol bajnoki címmel, négy Királykupával, három spanyol kupával, két BL győzelemmel, és egy spanyol szuperkupával a háta mögött távozik Olaszországba.

Nagy lehetőség kapujában állnak,hisz olyan világ hírű játékossal erősödtek,akivel elérhetővé válhat az olasz bajnoki arany. A csapat mögött sok támogató áll ,ezek közül is kiemelkedik,mint fő támogató Olaszország egyik legnagyobb bankja a VENETO BANCA és a világhírű AUDI ZENTRUM ALESSANDRIA S.p.A.

További híreink

NYOLCADSZOR IS BAJNOK A RÁBA ETO

NYOLCADSZOR IS BAJNOK A RÁBA ETO

Az elmúlt 9 évben nyolcadszor lett bajnok a Rába ETO. Ez hatalmas, és maradandó teljesítmény minden sportban, így a mi futsalunkban is.

Egyetlen meccsre a bajnoki címtől!

Egyetlen meccsre a bajnoki címtől!

Pénteken folytatódik a futsal bajnoki döntő, jön a 3. felvonás! A Győr két meccs előnyben várja az összecsapást, amennyiben nyernek Juanráék, az ETO Futsal megvédi címét és nyolcadszor bajnok! A mérkőzést online, élőben közvetíti az m4sport.hu.

Büntetőkkel ETO győzelem!

Büntetőkkel ETO győzelem!

Küzdeni tudás, csapategység, szív diadala a győri parketten! A végletekig kiélezett összecsapáson 2-2-re végeztek a felek, majd a hosszabbítás sem tudott dönteni (3-3). Az ETO a szétlövésben végül 3-2-re le tudta győzni a Berettyóújfalu csapatát. A Győr 2-0-ra növelte előnyét a bajnoki döntőben.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink