Díjátadó
Megkapták diplomáikat az új futsal edzők!
A pénteki napon került sor Telkiben a hivatalos diplomaosztóra, ahol a tavasszal sikeresen levizsgázott új futsal edzők vehették megérdemelt diplomájukat. Több mint két év után került sor új tanfolyamra, ahol többek között David Madrid, Marcos Angulo és a szövetségi kapitány, Sito Riviera is tartott előadást. Hatalmas volt az érdeklődés, így sajnos sokak jelentkezését el kellett utasítani. Összesen 26 fő kezdte meg az oktatást, amiből 23 fő járt sikerrel. A díjkiosztón több egykori és jelenkori válogatott játékos is átvehette bizonyítványát Kozma Mihálytól. Ott volt többek között Baranyai Pál, Csernai Gábor, Rábl János, Németh Péter. Akadt olyan is, Biczi Gábor személyében, aki a diploma után, az év legjobb női NBI-es edzője díjat is átvehette.
futsal-hungary.hu