Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Szoros meccsen maradt alul a futsalválogatott


Szoros meccsen maradt alul a futsalválogatott

A magyar futsalválogatott a tegnapi 5-5-ös döntetlen után, ezúttal 6-5-re alulmaradt a Szlovákia elleni meccsen.

Az első mérkőzésen szerdán jól kezdtek a mieink, három gólt is sikerült szereznünk az első játékrészben. A második félidőre frissebben jöttek ki a szlovákok és bár sikerült kétszer is a vendégek hálójába találnunk, döntetlennel végződött a találkozó, amelyen Lódi Tamás megszerezte századik válogatott találatát.


A második mérkőzés első játékrésze kiegyenlített mezőnyjátékot hozott, a csapatok közel azonos arányban birtokolták a labdát, a helyzetek kihasználásában azonban a szlovákok teljesítettek jobban. A mérkőzés első jelentős helyzetét a magyarok dolgozták ki: a 3. percben Lovas Norbert egy oldalberúgás után kapáslövéssel veszélyeztette a szlovákok kapuját, ám a labda kevéssel a kapu mellett landolt. Ami nekünk nem sikerült, az sajnos a szlovákoknak igen, az 5. percben a szlovák Halko hasonló szituációból szépségdíjas gólt szerzett. A vendégek tízese jobboldalról, kapásból lőtt a hosszúba, a tehetetlen Pallai Gábor mellett (0-1). A mieinknek hamar sikerült válaszolniuk a kapott gólra, a 6. percben egy kiugratást követően Harnisch Ákos talált a kapuba (1-1). A 9. percben a szlovákok megszerezték a vezetést, egy sarokrúgást követően Kyjovsky volt eredményes. A mieink a 11. percben ismét egyenlítettek, ezúttal parádés gólt szerezve: Dróth Zoltán sarokkal továbbította a labdát Gyurcsányi Zsoltnak, aki középre gurított, Lódi Tamás pedig jó ütemben érkezve megszerezte 101. találatát a válogatottban (2-2). A 12. percben Bahna révén gólt szerzett a szlovák együttes (2-3), majd a 18. percben Kozár révén tovább növelték előnyüket a vendégek (4-2).

A második játékrészre egy újonccal a soraiban állt fel a magyar csapat, Apatini Márk debütált az együttesben. A fiatal játékos góllal mutatkozott be a nemzeti csapatban, hiszen a 21. percben szépített (3-4). A 23. percben rosszul jött ki a szlovákok kapusa Oberman, Lovas Norbert pedig hét méterről az üres kapuba gurított, kiegyenlítve az állást (4-4). Nem sokáig örülhettünk, ugyanis a szlovákok Rick révén ismét vezetést szereztek (4-5). A 29. percben Gál passzát követően a hosszú oldalon érkező Lovas Norbert talált a kapuba, ismét kiegyenlítve az állást (5-5). A hajrában levittük a kapust, a 37. percben 5 a 4-ben támadtunk, de eladtuk a labdát, Kozár pedig ismét vezetéshez juttatta a szlovákokat (5-6), a vendégek ezzel a találattal megnyerték a meccset. 

Magyarország-Szlovákia 5-6 (2-4)
Magyarország: Pallai Gábor - Trencsényi János, Lovas Norbert, Gál István, Öreglaki Norbert
Csere: Tihanyi Csaba, Mezei Dávid, Dróth Zoltán, Lódi Tamás, Harnisch Ákos, Dávid Richárd, Szeghy Szabolcs, Apatini Márk, Karacs Dániel, Gyurcsányi Zsolt

mlsz.hu

További híreink

NYOLCADSZOR IS BAJNOK A RÁBA ETO

NYOLCADSZOR IS BAJNOK A RÁBA ETO

Az elmúlt 9 évben nyolcadszor lett bajnok a Rába ETO. Ez hatalmas, és maradandó teljesítmény minden sportban, így a mi futsalunkban is.

Egyetlen meccsre a bajnoki címtől!

Egyetlen meccsre a bajnoki címtől!

Pénteken folytatódik a futsal bajnoki döntő, jön a 3. felvonás! A Győr két meccs előnyben várja az összecsapást, amennyiben nyernek Juanráék, az ETO Futsal megvédi címét és nyolcadszor bajnok! A mérkőzést online, élőben közvetíti az m4sport.hu.

Büntetőkkel ETO győzelem!

Büntetőkkel ETO győzelem!

Küzdeni tudás, csapategység, szív diadala a győri parketten! A végletekig kiélezett összecsapáson 2-2-re végeztek a felek, majd a hosszabbítás sem tudott dönteni (3-3). Az ETO a szétlövésben végül 3-2-re le tudta győzni a Berettyóújfalu csapatát. A Győr 2-0-ra növelte előnyét a bajnoki döntőben.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink