Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Tízgólos döntetlen a szlovákok ellen


Tízgólos döntetlen a szlovákok ellen

A magyar futsalválogatott a szünetben már 3-0-ra is vezetett, a szlovákok viszont nagyot hajrázva egyenlítettek. A gógazdag mérkőzésen 5-5-ös döntetlen született.

Ezúttal jó fél ház volt kíváncsi a Szlovákia elleni páros mérkőzések első találkozójára Móron. A móri felkészülési mérkőzés előtt Drucskó Zoltán, az MLSZ Futsal Bizottságának elnöke köszöntötte Gyurcsányi Zsoltot 125. válogatottsága alkalmából. A találkozó szlovák helyzettel indult, de csak kapufáig jutottak a vendégek. A harmadik percben megzördült a szlovák háló, Trencsényi János spiccelt a tehetetlen kapus mellett a kapuba. A következő percben ismét gólt szereztünk, ezúttal a vendégek segítségével. Harnisch Ákos viharzott el a jobb oldalon, élesen belőtt labdája Halkóról pattant a kapuba. A 7. percben már három gól volt a mieink előnye, az elcsúszó Marek Bahna mellett Dróth Zoltán húzta el a labdát, és 13 méterről a jobb felső sarokba bombázott. A szlovákok felgyorsították a játékot, de szórványos lövéseiket Tihanyi magabiztosan hárította. 

A második félidő hidegzuhannyal indult, öt perc alatt két gólt kaptunk. Először a 22. percben Drahovsky, majd a Kyjovsky lőtt a hálónkba. Felgyorsultak a szlovákok és átvették a játék irányítását, Gyurcsányi hiába növelte ismét kettőre az előnyünket, még ugyanabban a percben gólt kaptunk, 4-2-re alakult az állás. 

A folytatásban a csapatok főleg a támadásra összpontosítottak, a gólpárbajból sajnos mi jöttünk ki rosszul. A mérkőzés fénypontja volt a 35. perc amikor Dróth kuszálta össze a szlovák védelmet, és pazar labdát adott Lódi Tamásnak, aki belőtte 100. válogatott gólját. Sajnos ezen a napon öt gól is kevés volt a győzelmünkhöz, mert ismét kiegyenlítettek a szlovákok, ellentétes félidők után 5-5 lett a végeredmény. 

Marcos Angulo: Mindenekelőtt, kiemelném a kitűnő vendéglátást. A mérkőzésről szólva, mindkét csapat azonos színvonalat hozott, ez első félidőben három gólt ajándékoztunk a magyaroknak, de a másodikban visszahoztuk a meccset. Gratulálok Lódi Tamásnak 100. góljához. 

- Kiegyenlített mérkőzést játszottunk. Mindkét ország válogatottja két klubra épül, bár a szlovákok előnyben vannak, mivel összeszokottabbak nálunk - értékelt a meccs után Sito Rivera. - A második félidőben mindkét csapat nyerhetett volna az emberelőnyös helyzetekből adódóan, végül mindkét félnek meg kellett elégednie a döntetlennel. Végül pedig őszintén szeretnék gratulálni Lódi Tamásnak századik válogatott góljához. 

Magyarország-Szlovákia 5-5 (3-0)
Magyarország: Tihanyi Csaba - Trencsényi János, Lovas Norbert, Dávid Richárd, Gál István 
Csere: Pallai Gábor, Mezei Dávid, Dróth Zoltán, Lódi Tamás, Harnisch Ákos, Öreglaki Norbert, Szeghy Szabolcs, Apatíni Márk, Karacs Dániel, Gyurcsányi ZsoltGóllövők: Trencsényi, Halko öngól, Dróth, Gyurcsányi, Lódi

mlsz.hu

További híreink

NYOLCADSZOR IS BAJNOK A RÁBA ETO

NYOLCADSZOR IS BAJNOK A RÁBA ETO

Az elmúlt 9 évben nyolcadszor lett bajnok a Rába ETO. Ez hatalmas, és maradandó teljesítmény minden sportban, így a mi futsalunkban is.

Egyetlen meccsre a bajnoki címtől!

Egyetlen meccsre a bajnoki címtől!

Pénteken folytatódik a futsal bajnoki döntő, jön a 3. felvonás! A Győr két meccs előnyben várja az összecsapást, amennyiben nyernek Juanráék, az ETO Futsal megvédi címét és nyolcadszor bajnok! A mérkőzést online, élőben közvetíti az m4sport.hu.

Büntetőkkel ETO győzelem!

Büntetőkkel ETO győzelem!

Küzdeni tudás, csapategység, szív diadala a győri parketten! A végletekig kiélezett összecsapáson 2-2-re végeztek a felek, majd a hosszabbítás sem tudott dönteni (3-3). Az ETO a szétlövésben végül 3-2-re le tudta győzni a Berettyóújfalu csapatát. A Győr 2-0-ra növelte előnyét a bajnoki döntőben.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink