Spanyolország is felfedezte Győrt
A sport kitűnő marketingeszköz. Ezt bizonyítja, hogy Győr futsalcsapatának teljesítménye a városra irányította a hatmilliós olvasottságú spanyol Marca online sportportál és a szintén sokmilliós hallgatottságú Cope Rádió figyelmét is.
A közelmúltban a Marca újságírója, Andres Armero érkezett városunkba, és egy teljes napot töltött nálunk, hogy testközelből is tapasztalatokat szerezzen az európai elitbe tartó győri futsalcsapatról. A spanyol sportújságíró úgy fogalmazott, számukra megtisztelő a lehetőség, hiszen az ETO egy olyan profi klub, amely ma már a világ elitjébe tartozik. A vendég számára dr. Drucskó Zoltán klubelnök tette emlékezetessé a látogatást, hiszen egy ETO Futsal Cup-os mezt ajándékozott a szakírónak, amelyen az „Andres 18 MARCA” felirat olvasható. A marca.com-on megjelent írás a csapat szereplését taglalja, és a spanyol edző, David Madrid munkáját dicséri. A szakember úgy fogalmaz, igazi kihívás számára, hogy Győrben csak a győzelem elfogadható eredmény, és az az elvárás is, hogy az együttes három éven belül final fourban szerepeljen, vagyis Európa meghatározó klubjává váljon. Az itt szereplő spanyol játékosok mellett szó esik a fiatalok szisztematikus csapatba építéséről is.
A napokban Teresa Sendin Rincon, a több millió hallgatóval rendelkező madridi Cope Rádió munkatársa is látogatást tett Győrben, aki ugyancsak a klub fejlődéséről érdeklődött. Bolla Péter kabinetfőnök, a futsalcsapat tiszteletbeli elnöke lapunk kérdésére elmondta, nagy büszkeség, hogy a városban még fiatalnak tekinthető sportág ma már valódi tényező az európai futsaléletben. Győrt több sajátossága miatt ismerik határainkon túl is, gondoljunk csak az Audi Hungariára, a Győri Balettre, az olyan neves rendezvényeinkre, mint a Bornapok, a Győrkőcfesztivál, vagy a Táncfesztivál. Ebbe a sorba tartozik Győr sportja is. Amellett, hogy kézilabdás lányaink zsinórban másodszor is elhódították a Bajnokok Ligája trófeát – mellesleg ugyancsak spanyol edzővel –, számos kitűnő csapat és egyéni eredmény születik.
Futsalcsapatunk az előző években kitűnően szerepelt a nemzetközi porondon is, így ma már miattuk is ismerik városunk nevét. Bolla Péter kiemelte, a spanyol rádiós újságíróval folytatott beszélgetésen a klub szereplése mellett a város sporthoz való viszonyáról is szó esett. A kabinetfőnök a győri sport támogatásáról, a létesítményfejlesztésekről, a közelgő Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválról adott számot, és arról is beszélt, hogy a sport kitűnő marketingeszköz a város külföldön való megismertetéséhez is. Az EYOF mellett olyan nagy rendezvények kerülnek Győrbe, mint a női kézilabda Európa-bajnokság, vagy a kosárlabda-EB, de a célok között szerepel, hogy a közeljövőben az új multifunkcionális csarnok egy futsal final fournak is helyet adjon. Bolla Péter azt is elmondta, hogy Borkai Zsolt személyében olyan polgármestere van a városnak, aki számára a sport fontossága megkérdőjelezhetetlen. A sport támogatása a felnövekvő generáció egészséges életmódra nevelése miatt is elengedhetetlen, az élsport szponzorálása pedig – amellett, hogy példaképeket állít a fiatalok elé – a város ismertségét is növeli. Az állami támogatással megvalósuló létesítményfejlesztések révén nemzetközi edzőtáborok és újabb világesemények helyszíne lehet Győr, így a turizmus sportos oldala is növekedhet. Bolla Péter végezetül elmondta, a futsalcsapat jelenleg a bajnoki döntő mérkőzéseit vívja, amely egyreizgalmasabban alakul. Örömteli, hogy a csapat telt ház előtt játszhat, és örömteli az is, hogy a hazai közvélemény mellett Spanyolországban is kíváncsiak a klub szereplésére.
Forrás: gyorplusz | Szerző: Papp Zsolt | Fotó: O. Jakócs Péter