Tartalékosan is nyert az Astra és a Dunakeszi
Női NB I: Tartalékosan is nyerni tudott az Astra és a Dunakeszi Kinizsi
A női futsal NB I Felső-ágán papírforma eredmények születtek. Ami közös az Astra és a Dunakeszi Kinizsi hétvégi produkciójában, hogy mindkét csapat tartalékosan állt ki és mégis be tudta gyűjteni a három bajnoki pontot, ráadásul idegenben.
Dombó János Debrecenben nem számíthatott Zágor Bernadett, Szabó Boglárka, Vidács Krisztina, Gyöngyösi Alexandra, Dombai Nagy Anett, Csorbai Nikolett, Dominika Dikanová és Gál Tímea játékára, a Dunakeszi pedig annak ellenére győzni tudott Miskolcon, hogy Pádár Anita és Fogl Katalin el sem utazott a bronzérem szempontjából kiemelt jelentőségű bajnokira.
Női NB I, Felső-ág, 4. forduló
Debreceni EAC - Astra Kiskunfélegyházi Bulls 1-3 (0-2)
Játékvezető: Erdélyi Tamás., Asszisztens: Fodor Bence, Kovács Ádám
DEAC:
Nagy Tünde - Radics Ágnes Mariann, Tóth Angelika, Oláh Anikó, Farkas Éva
Csere: Erdős Edina, Lovas Anna, Bai Krisztina Viktória, Putnóczki Petra, Kósa Viktória Zsuzsa, Bokod Adrienn
Vezetőedző: Kiss Attila
Astra:
Vincze Anikó - Pincze Gabriella Csilla, Halászi Kinga, Megyes Ágnes, Sebestyén Györgyi
Csere: Szabó Nóra
Vezetőedző: Dombó János
Gólszerző: Radics Ágnes Mariann illetve Halászi Kinga (2), Sebestyén Györgyi
DVTK-Vénusz - Dunakeszi Kinizsi 1-4 (0-2)
Játékvezető: Pápai Zoltán., Asszisztens: Katona Brigitta, Kulik Norbert
DVTK:
Németh Diána - Váradi Cintia, Kovács Alíz, Bernáth Csilla, Miliczki Noémi
Csere: Paranai Enikő, Mikó Vivien, Boros Kinga, Szőke Zsuzsanna, Kresák Katalin, Rondzik Júlia, Czikó Györgyi
Vezetőedző: Sárréti Géza
Dunakeszi:
Ősz Csenge - Szekér Anita, Szalkai Kitti, Szabó Krisztina, Bobok Csilla Mária
Csere: Bánhidi Ildikó, Urbán Anett, Vella Orsolya
Vezetőedző: Biczi Gábor
Gólszerző: Rondzik Júlia, illetve Szekér Anita (2), Szalkai Kitti (2)
Forrás: futsal-hungary.hu