Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Családi Sportnap dióhéjban!


Családi Sportnap dióhéjban!

Április 12-én az U-7, U-9-es korosztálynak sportnapot szerveztünk az Aranyparton 10-órai kezdettel.

A gyerekek a szülőkkel, testvérekkel,  volt aki a nagyszülővel, szinte teljes létszámmal megjelentek.

Az egyik szülő tábortüzet rakott, ahol a nap folyamán  szalonna, sonka , virsli sütéssel csillapítottuk éhségünket.

A délelőtt folyamán megjelent Dr. Drucskó Zoltán egyesületünk Elnöke, aki megköszönte azt az áldozatos munkát, amit a szülők vállalnak minden  héten az edzések, a tornák és egyéb rendezvényeinkre történő szállítással, mivel ez a korosztály egyénileg még nem közlekedhet. Ez után az Elnök úr felvázolta azokat a lehetőségeinket, ami az új csarnok megépítésével   elérhetővé válik. Ez a mi esetünkben komoly minőségi  változást fog jelenteni.

11-kor elkezdtük a játékos vetélkedőket, ami három részből állt. Labdavezetés bóják között, 10 méteres rúgás üres kapura és természetesen foci . Szülő gyerek csapatok egymás ellen 5 perc illetve két gólig. Pihenésképpen a közös asztalt folyamatosan látogattuk, ahol sütemények és üdítők vártak ránk. Még egy születésnapi tortát is a jó kívánságok mellett megettünk. Délután 14-óra körül  jött az igazi meglepetés. Az első csapatból Fabio és Carlitos meglátogatta  a rendezvényünket. Ennél nagyobb öröm nem is érhette a társaságunkat, hisz  „Ők” az igazi példaképek. A nyelvi különbségek nem jelentettek  problémát, a kis társaság és a gyerekek a játékosokkal egy pillanat alatt feloldódtak. Ez a futball igazi szépsége. Ezután jött az  értékelés, amit tételesen nem akarok felsorolni . A fő díj egy Adidas labda volt, de mindenkinek jutott a  Fabio és Carlitos aláírásával ETO-sál, elismerő oklevél, bögrék, kis labdák és természetesen csokoládé.   Meg kell jegyezni, hogy a játékokban minden család részt vett. Volt ahol csak az apuka, de nem volt ritka az anyukák aktív részvétele sem.  Kis pihenő után jött az igazi megmérettetés, a szülők csapata a gyerekek csapata ellen. A másfél órás küzdelemben kiderült , hogy sok lúd disznót győz. A gyerekcsapat végül is győzedelmeskedett. Azt hiszem, hogy ezen a napon vesztesekről nem is beszélhetünk. A családok olyan pozitív töltést kaptak, ami a játékról és a sportról  és a jó közösségről  szól.

Köszönöm mindenkinek, akik lehetővé tették, hogy mindezt megéljük.

Pál László

További híreink

NYOLCADSZOR IS BAJNOK A RÁBA ETO

NYOLCADSZOR IS BAJNOK A RÁBA ETO

Az elmúlt 9 évben nyolcadszor lett bajnok a Rába ETO. Ez hatalmas, és maradandó teljesítmény minden sportban, így a mi futsalunkban is.

Egyetlen meccsre a bajnoki címtől!

Egyetlen meccsre a bajnoki címtől!

Pénteken folytatódik a futsal bajnoki döntő, jön a 3. felvonás! A Győr két meccs előnyben várja az összecsapást, amennyiben nyernek Juanráék, az ETO Futsal megvédi címét és nyolcadszor bajnok! A mérkőzést online, élőben közvetíti az m4sport.hu.

Büntetőkkel ETO győzelem!

Büntetőkkel ETO győzelem!

Küzdeni tudás, csapategység, szív diadala a győri parketten! A végletekig kiélezett összecsapáson 2-2-re végeztek a felek, majd a hosszabbítás sem tudott dönteni (3-3). Az ETO a szétlövésben végül 3-2-re le tudta győzni a Berettyóújfalu csapatát. A Győr 2-0-ra növelte előnyét a bajnoki döntőben.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink