HARMADSZOR IS GYŐZELEM
FINAL FOURBAN AZ ETO! A Magyar Kupa visszavágón 9-5-re nyert az ETO Futsal - egy héten belül - immár harmadszor az Újszegedi TC ellen. A szegedi mérkőzésen Juanra 4 gólt szerzett, a 16 éves Sárközi pedig először lépett pályára a címvédő együttesben.
Az első kupamérkőzés után nem volt kérdés a továbbjutás, mindkét csapat felszabadultan játszott és szép gólokat láthatott a publikum. Az első percektől letámadott a Győr, majd Harnisch révén gyorsan vezetést is szerzett. Carlinhos gólja után Ondrejó szerzett szépítő találatot. Ezután a képlet a következő volt, egy ETO-s találat után mindig jött szegedi válasz, majd a félidők végén újabb ETO gól született. A félidő három gólos győri vezetéssel zárult. (2-5). A gólokban gazdag mérkőzésen a győri ETO ismét magabiztosan nyert (5-9) és kettős győzelemmel jutott tovább a március 8-9-én Berettyóújfalun rendezendő Magyar Kupa négyes döntőjébe. Juanra négy gólt szerzett, a csapat jól játszott, soraiban a 16 éves Sárközivel, aki győztes MK meccsen debütált az ETO-ban. Végül a végére elfáradó UTC-nek is kijárt a taps, mivel kupameccshez méltóképpen 5 gólt szerezve búcsúztak a küzdelmektől hazai környezetben.
David Madrid: "Ennek a mérkőzésnek a győri győzelmünk után nem volt tétje, de minden pillanatában uraltuk a játékot, kipróbáltunk új dolgokat is, ma elosztottuk a játékot és a terhet a játékosaim között, azért, hogy mindenki szerepet kapjon a kupameccsen. Elégedett vagyok a fiúkkal és azzal, hogy nem vesztettünk el sem sérülés, sem sárgalap miatt senkit sem. A fiatalok is szóhoz jutottak ma, debütált közülük a 16 éves Sárközi, akit személy szerint nagy tehetségnek tartok. A Magyar Kupa Final Four szerintem egy nehéz kupadöntő lesz, sok mindent befolyásolhat a pálya talaja és nem könnyíti meg a helyzetünket az sem, hogy a nagy rivális Berettyó hazai környezetében fogunk, remélhetőleg döntőt játszani."
Brinszky Adrián: "Felkészülési, tanulómérkőzésnek szántuk ezt a három találkozót a Győrrel, szerencsére most már véget ért a futsaltanfolyam, ahol egy-két kurzust nem értettünk… Ezeket átbeszéljük, aztán hétfőn vizsganap van a Haladás ellen, ahol eldőlhet a sorsunk. Bízom olyan forgatókönyvben, hogy a veszprémi mérkőzés már nem fog számítani, de ennek ellenkezőjével is számolni kell. Ha ez eldőlt, onnantól a nagypályával is elkezdünk komolyabban foglalkozni."
Juanra: "Megnyertük a mérkőzést, mivel nem adunk esélyt senki számára. Fontosnak tartom én is, hogy a fiatalok jól beilleszkedtek és jól játszottak."
Forrás: szegedma.hu
Férfi futsal magyar kupa negyeddöntő, visszavágó:UTC Futsal Team – Rába ETO FC 5-9 (2-5)
Szeged, újszegedi sportcsarnok, 200 néző. Vezette: Janitz Gergő, Kőrösi János (Kaszala Mihály)
UTC: Tombácz – Ondrejó, Dürgő, Hegyesi, Bilics. Csere: Juhász, Szentes-Bíró, Bullás, Lázár, Béry (kapus). Vezetőedző: Brinszky Adrián.
Győr: Matkovics – Lódi, Bognár, Harnisch, Juanra. Csere: Takács (kapus), Dróth, Fabio, Carlitos, Püspök, Trencséni, Jakatics, Carlinhos, Sárközi. Vezetőedző: David Madrid.
Gól: Ondrejó (8′, 25′), Bilics (9′), Bullás (31′), ill. Harnisch (2′), Carlinhos (6′, 17′), Juanra (8′, 22′ – hatméteresből, 29′, 34′), Fabio (20′, 40′).
Sárga lap: Bilics (22′)
Továbbjutott a Győr, kettős győzelemmel,
40′ Dürgő még az oldalhálóba gurít, aztán vége. Jár a taps az UTC-nek, amely innentől a bajnoki alapszakasz hajrájára hangolhat!
40′ GÓÓÓL! 5-9. Ajtó-balak helyzetben Fabio a kapu előtt, kapja is a passzt balról, az üres kapuba lő, 5-9.
40′ Fabio lövését rúgja ki Tombi.
39′ Ondrejó futtából, kapásból lő, vé lábbal Takács, a kipattanóval nem tud ismételni Dürgő. Ondrejó a földön, ez sem fault? Carlinhos nagy elánnal, mellé lő.
38′ Bognár egyedül Tombáczcal szemben, addig keringőzik a lasztival, hogy elrontja a lövést, ami alig gurul arrébb. Tombi indítja Dürgőt, de szerelik a narancscipős hazai 10-est.
37′ Bullás szépen ment a kapuja előtt, aztán a felezőnél faultolják, de nincs síp, nincs tízes.
37′ GÓÓÓL! 5-8! Bullás kap egy remek lasztit a hatoson belül aztán jobbról kilövi a hosszú alsót! 5-8!
36′ Időt kér Brinszky Adrián.Ondrejó ível keresztbe Hegyesinek, ő a túloldalra Bullásnak, Takács ment fölé a lövéskor.
35′ Takács kirúgását szedi le Tombácz, látja, üres a kapu, azonnal küldi is vissza, de Juanra melle leveszi a gólvonal előtt.
34′ GÓÓÓL! 4-8. Juanra kap labdát, megnézi a kaput a kijövő Tombácz mögött, aztán ballal eljátsza a befelé cselt, jobbal pedig ellő mellette, 4-8.
34′ Felszabadultan játszik az UTC, többet is támad most.
33′ Fabio keresztlabdájára nem ér oda Bognár a hosszú kapufánál. Bilics nagy labdával, de nem lő, Juhász teszi meg, nagyot véd Takács, a kipattanón ott van Ondrejó, de már késő.
32′ Carlitos laposan balról, lábbal hárít Tombácz. Dürgő lop labdát, de aztán a lövés elakad.
31′ GÓÓÓL! 4-7! Bullás is tud lőni akkorát, mint Dróth vagy Juanra! Hatalmas bomba, beleér Takács, de csak a keresztléc alá tudja ütni! 4-7!
31′ Püspök löki fel Hegyesit egy labdavesztés után, ez az 5. faultja a vendégeknek. Hegyesi lesántikál Bullás 12 méteres szabadrúgása előtt.
30′ Carlinhos nagy rössel, futtából fölé. Bullás erősen belőtt labdájába ér bele cipőrral Hegyesi a hatoson belül, kapufa!
29′ GÓÓÓL! 3-7. Juanra megy a labdával, aztán hét méterről, mintha csak ágyú lenne a lába helyén, hatalmas gólt lő, 3-7.
29′ Püspök kapáslövését védi Tombácz, a kipattanón ott van Lódi is, de hárít a kapus.
28′ Carlinhos térül-fordul, mellé lő, Tombi beleér. Korner után szemből lő, mellé ez is. Lódira fújják a 4. hibát.
27′ Fabio két csel után takarásból lő 12 méterről, véd Tombi lábbal. Kontra, de Juhász elől ment Bognár. Bilics megy végig az oldalvonal mellett, nem tud passzolni, szöglet.
26′ Harnisch gyors, Lázár épp csak szögletre ment előle. Elképesztő sebességgel száguldoznak a pályán a vendégek.
25′ GÓÓÓL! 3-6! Ondrejó csap le félfordulattal egy felpattanó labdára a hatoson belül, ki is lövi a kapu jobb oldalát! 3-6!
24′ Carlinhos keresztpasszáról alig marad le a négy nap híján 16 éves Sárközi Gábor.
23′ Bilics veszít labdát, aztán Lódit szépen szerelve szerzi vissza. Két és feé, perc alatt a 3. győri hibát fújják be a sporik. Bullás elől helyzetben, aztán már Lódi a túloldalon, az alapvonaltól befelé szambázik, végül átemelné Tombit, de nem sikerül.
22′ A 2. győri fault után távolról durrant rá Dürgő, véd Takács, a cserekapus.
22′ GÓÓÓL! 2-6. Juanra lövi a büntetőt kíméletlenül a jobb alsóba, 2-6.
21′ A Győr kezdi a második félidőt. Dürgő harcol ki egy faultot. Bilics kap egy sárgát, talán miatta esett el Jakatics a hatoson belül gólhelyzetben. Hatméteres.
A Szegedi Mazsorett Csoport csinos hölgyei tartanak egy kis bemutatót. A győriek nem vonultak öltözőbe, inkább ők is megnézik a lányok produkcióját.
SZÜNET!
20′ Carlinhosszal szemben véd ismét Tombi. A brazil aztán egy korner után Dürgő távoli lövését blokkolja.
20′ GÓÓÓL! 2-5. Újabb eladott labda, Tombácz kijön, Fabio megnézi a felső sarkot és bebombázza a szaggatottról a kapus mellett, 2-5.
19′ Továbbra is eldugják a győriek a labdát, pillanatokra kerül a feketékhez.
18′ Fabióval kényszerítőzik a villámgyors Harnisch, de nem tudja átemelni Tombáczot futtából. Carlitos bepassza perdül fel a Tombáczot zavaró Juanrán, mellé pörög.
17′ GÓÓÓL! 2-4. Eladott labda után hárman mennek a győriek a szegedi kapura, Fabio kicselezi Tombáczot azzal, hogy kipasszol Carlinhosnak, aki a kapu közepébe gurít, 2-4.
17′ Csak pillanatokra tartja meg a labdát az UTC.
16′ Püspök passzát Carlitos töri el középen, amikor kapásból lőne. Lódi labdáját blokkolja Bilics és Dürgő.
15′ Gyors UTC-kontra egy elcsípett labda után, Ondrejó viszi fel, szélen Dürgő, kapja is, a kapusra megy, de nem tudja átemelni.
14′ Brinszky Adriánnak támadt kisebb vitája az egyik sporival, miután ismét nem fújnak faultot a síposok. Hegyesi szerez labdát, de nincs fenn segítség, nem indul.
13′ A zsinórban negyedik Dróth-löketet is védi Tombi. Fabio futtából nagy lövéssel, Tombácz véd.
12′ Dróth messziről érkezik egy szögletnél belőtt labdára, hatalmas erővel bombáz, Tombácz véd. Újabb nagy löket, Bullás hátáról pattan ki. Harmadszor beforogva lő, Tombácz leszedi.
11′ Szentes-Bíró akad fenn Carlinhoson. Juhász megindul, biciklizik, majd a társ mögé ad. Juanra kiszorított szögből.
10′ Juhász középen érkezik egy labdára, alig durrant mellé! Hullámzik a pálya, veszélytelen támadások.
9′ Időt kérnek a vendégek. Lódit sikerül szerelni.
9′ GÓÓÓL! 2-3! Micsoda góllal szépít az UTC! Tombácztól kap nagy indítást Bilics, Matkovics rosszul jön ki, Igor eltereli a labdát, és estében a két visszazáró védő között az üres kapuba kanalaz! 2-3!
9′ Gyors szegedi támadás végén Dürgő lábáról lecsúszik a lövés, pedig megnézte a kaput alaposan.
8′ GÓÓÓL! 1-3! A középkezdés utáni támadásból Juanra is a z alsó sarokba pöccint, 1-3.
8′ GÓÓÓL! 1-2! Ondrejó verekszi át magát két emberen, estében sodorja el Matkovics mellett, 1-2!
8′ Elképesztően gyorsak a győriek, néha szemmel alig követhető a labda útja. Rövid időre tudja csak birtokolni a lasztit az UTC. Tombácz védi Juanra löketét.
7′ Dürgő elesik a hazai hatoson a cselekben Juanrával szemben, labdát szerez a spanyol, kipasszol Carlinhosnak, ám Tombácz védi a lövést.
6′ GÓÓÓL! 0-2. Carlinhos lódul meg, átemeli a kirobbanó Tombáczot, 0-2.
6′ Juhász szögletét kivágják a berobbanó Bullás elől. A taccsot Bullás küldi rá, Matkovics véd.
5′ Carlinhos Carlitossazl játszik össze, a pöccintést azonban lábbal védi a rövid saroknál Tombácz. Helyzet a túloldalon: Szentes-Bíró középen, Juhásznak vissza, aki lő a szaggatottról, Matkovics a kapufa tövére tolja a labdát.
4′ Szentes-Bíró, Bullás, Juhász, Lázár, azaz a második sor benn a hazaiaknál. Cseréltek a vendégek is, Carlitos a labdával, keresztbe mellé a kapunak. A brazil Carlinhos teszteli Tombáczot, szöglet.
3′ Dürgő nyargal, középre adott labdáját tisztázzák Ondrejó elől. A taccs után Hegyesi a hosszú oldalon, nem tudja lekezelni.
2′ GÓÓÓL! 0-1. Leviszik az alapvonalig, Tombácz zárja a szöget, Juanra keresztbe adása után kapura lövés, fogja Tombácz Harnisch löketét, de becsorog róla, s bár kikanalazza, az ismétlést is a léc alá tűzi a vendégek támadója, de már az előzőt befújták a sporik, 0-1.
2′ Aztán Bilics küzd meg egy labdáért, az alapvonaltól középre ad Dürgőnek, aki kapura fordul, de egy védő szögletre tisztáz. Azután Matkovics hárít egy távolit. Lódi nagy indítása hosszú Juanrának.
1′ Az UTC kezdi a meccset. Letámad a Győr. Ondrejó harcol ki taccsot, de nem sokat ér, visszaszerzi, és tartja a labdát a Győr.
19.00: A sporik is befutnak, most tartanak névsorolvasását, kicsit csúszni fogunk a rajttal.
18.55: Beöltözik az UTC, tiszta feketében játszanak a hazaiak, a győriek még bőszen lövik a kaput, de azt látjuk, hogy fehér felsőben, és zöld nadrágban fognak játszani. Fogadkoznak a feketék, aztán a zöldek is, jönnek a bemutatások, aztán hamarosan kezdünk!
18.50: A mieink a 4 a 4 elleni játékot gyakorolják, a győri bombázók épp cserekapusukat, Takács Zoltánt tesztelik. Közben kiderül, a szünetben lesz mazsorettbemutató is.
18.45: Az első összecsapás tehát 17-3 lett és ne legyenek illúzióink: ez a Győr még nemzetközi porondon sem kapott soha 10 gólt, jóllehet még az is kevés lenne a szegedi továbbjutáshoz. Más célok vannak Szegeden, és mások Győrben: a mieink a bajnoki rájátszásba kerülésért harcolnak, a vendégek pedig a nemzetközi porondon ütőképes csapat összeállításán fáradoznak. Jelen állás szerint mindkét alakulat jól halad e téren.
18.40: Az előzetes információkkal ellentétben a hazaiak közül hiányoznak a Tisza Volán focistái, Puskás Csaba és Beretka Péter – Ondrejó Tamás itt van -, továbbá Berndt Dániel is. A győriek jó hosszú kispaddal érkeztek, soraikban ifisták is vannak, mint a 16 éves Jakatics Ádám, vagy épp a 17-et már betöltött Trencséni Márk.
18.35: Most már a hazaiak is a pályán, a győriek gurigatnak, az UTC átmozgat. A bemelegítés előtt egyébként Pick-edzés volt, aminek a végén a győri szakvezetőknek Tóth Mihály tartott nem hivatalos kapusbemutatót a szélről jövő ziccerek ellen – igencsak meggyőző produkció volt.
18.30: A győriek egyébként már 10 perce kinn melegítenek, a mieink tartják magukat a “félórával meccs előtt” megszokott üteméhez. Közben Fabio megcélozza egy emelésre a felhajtott palánk gyűrűjét, de két méterrel alatta marad.
18.25: Egy hét alatt immár harmadszor köszöntjük Győr – Szeged futsalösszecsapásról Olvasóinkat ma este! Egy héttel ezelőtt a magyar kupa negyeddöntőjében a Rába ugyan minden kérdést eldöntött a tartalékos UTC 17-3-as kiütésével, ám a visszavágót ettől még le kell játszani. Közben hétfőn Győrben bajnokin is megütköztek a felek, akkor 10-0-val gázolt a Rába. Tét nincs, vérmes remények sem hazai részről, szóval felszabadultan futsalozhat az UTC.
Kezdés: 19 óra!