Végig támadó futsal és győzelem
Az ETO női futsalosai magabiztosan nyertek az ELTE-BEAC együttese ellen és megerősítették második helyüket a tabellán.
A győri lányok játéka elfogadható volt, viszont a támadások befejezésével hadilábon álltak ma.
Női NB1-es bajnoki mérkőzés – 14. forduló
Játékvezetők: Csirke R., Horváth Z.
Ikrény, Ikrényi Sportcsarnok
2014.01.26 17 óra
RÁBA ETO-ELTE-BEAC 4-1 (3-0)
ETO kezdő: Bocsárdi E. – Szórádi N., Jakab R., Újvári K., Vígh R.
Csere: Németh R., Csuti M., Szücs V., Oláh E.
Vezetőedző: Molnár Attila
ELTE kezdő: Szabó A. – Juhász A., Vida O., Farkas M., Baksai É.
Csere: Szabó É., Németh T., Szöllősi J., Hugyecz R.
Vezetőedző: Kénoszt Ferenc
Gólszerzők: Újvári K. (4’, 33’), Vígh R. (10’), Szücs V. (17’), illetve Farkas M. (31’)
A mérkőzés elejétől kezdve motiváltan és végig támadó szellemben játszottak a Rába ETO női futsalosai az ELTE-BEAC elleni mérkőzésen. A vendégek erejéből szinte csak egy-két kontrára futotta, amit a győriek csírájában elfojtottak. Az ETO végig uralta a meccset és az első félidő 4. percében Újvári távoli bombájával – ami mellesleg szépségdíjas felső sarkos találat volt – gyorsan megszerezte a vezetést. (1-0).
Jellemző volt a hazaiak játékára, hogy a fővárosiak az első támadásukat a 6. percben tudták csak vezetni. Ekkor egy gyors kontrából Szöllősi hozta fel a labdát, majd Németh T. lövése mellé ment. A győri lányok a 9. percben Vígh R. erőszakosságának köszönhetően - amikor a saját lövésének lepattanóját közelről a hálóba pofozta - már kettővel vezettek, (2-0) majd hosszú szünet után végig egykapus játék és rengeteg kidolgozott lehetőség kihagyása után a 17. percben Szücs V. találatával háromra növelték előnyüket. (3-0). Érthetetlen, hogy a lányok a végső pillanatban miért fagytak le, azonban az biztos, hogy az ELTE kapusából ma viszont nem kis hőst faragtak.
A második félidőben is mezőnyfölényben futsalozott az ETO gárdája, de továbbra is hadilábon álltak a befejezéssel a lányok, sajnos nem sikerült a helyzeteket értékesíteni. Ekkor egy kicsit leült a mérkőzés, talán ez azzal is magyarázható, hogy az ETO hét mezőnyjátékosa a harmincadik percre mintha elfáradt volna. Ekkor meglepetésre az ELTE-BEAC az első épkézláb helyzetéből egy kontra támadás végén Farkas Mónika, egy jól helyzett keresztlövést követően szépített, (3-1) ami végül jót tett a második félidőnek, mert a végére egy kicsit felélénkült a meccs. A győriek folyamatos támadásokkal tartották sakkban a vendégek kapuját, de gólt egy ártalmatlan távoli lövést követően Újvári ért el a 33. percben, amikor Szabó A. lába között gurult lövése az ELTE hálójába. (4-1).
Továbbra sem sikerült a kijátszott támadások végén gólhelyzetben betalálni a futsalos lányoknak, pedig szemre tetszetős akcióknak tapsolhatott a közönség. A másik oldalon pedig Farkas M. lövését védi parádésan Bocsárdi E. Sajnos a mérkőzés végén egy összecsapást követően Csuti Melinda fájdalmas arccal zuhant a földre, ahonnét már csak ölben tudták Őt levinni a pályáról. Súlyos térd sérülést szenvedett, a mérkőzés követően a kórházba kellett Őt szállítani. Jobbulást és mielőbbi felépülést kívánunk Neki! A 37. percben majdnem gólt szerzett az ELTE, Juhász A. lövését védte bravúrral Bocsárdi E. a győriek kapusa. Zárszóként egy gyors támadás végén aztán Jakab R. továbbított Németh R-nek, aki ziccerben közelről mellé vágta a labdát. A vége 4-1 lett, megérdemelten nyert az ETO, de az eredmény a vendégekre nézve hízelgő. Ezzel a három ponttal, növelte a rivális DEAC-kal szemben előnyét az ETO, mivel a debreceniek egy parázs mérkőzésen leixeltek (3-3) a BME ellen.
Molnár Attila: Örülök, mert begyüjtöttük a három pontot. A játékunk is elfogadható volt, de a helyzetkihasználásunk katasztrófális. Ha ezen sürgősen nem tudunk változtatni, akkor nem lehetnek vérmes reményeink. Nagyon sajnálom Csuti Melindát, az ő sérülése teljesen beárnyékolja a mai győzelmet. Az egész csapat nevében kivánunk Neki mielőbbi gyógyulást. Nehéz meccsek várnak Ránk, de én érzek annyi erőt a csapatomban, hogy megbirkózik az előttünk álló feladatokkal.