Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Egy igaz baráttal kevesebb


Egy igaz baráttal kevesebb

Dr. Szűcs Jenő halálával nem csak egy kitűnő szakembert, de egy igaz barátot is elvesztettünk. Sokáig küzdött a betegséggel, de sajnos a hetvenedik életévében alulmaradt ebben a küzdelemben.

 

                                                                                                                                         

Bombáról csak a legnagyobb tisztelettel tudok szólni, hiszen egy csodálatos ember volt. Lenyűgöző humora rendkívüli emberszeretettel párosult. Ő mindenkinek segíteni akart, és segített is, amiben csak tudott. Barátságunk a hetvenes évekig nyúlik vissza, később az ETO-nál együtt dolgoztunk, legutóbb pedig a győri futsalcsapatnál is közös volt az utunk. Ott volt már a ’80-as évek zöld-fehér aranycsapata mellett is, így rengeteg közös élményt, szép emléket őrzök a mai napig vele kapcsolatban. A sport volt a mindene. A sport töltötte ki a hétköznapjait, a hétvégéit, de még az ünnepnapjait is.

Szűcs Jenő szavára minden körülmények között lehetett adni, a másnak és önmagának tett ígéreteit mindig megtartotta. Habár jó humorú ember volt, a tisztesség terén nem ismert tréfát.

Sokan álltunk mellette, amikor kiderült a betegsége. Bíztattuk őt, de közben magam is csodáltam, hogy milyen bátorsággal és kitartással néz szembe a kórral. Humora és hite mindvégig megmaradt, de a végső mérkőzést sajnos elvesztette.

Kedves Barátom! Soha nem feledünk! A szívünkben mindig velünk maradsz!

Bolla Péter
az MLSZ Győr-Moson-Sopron Megyei Igazgatóságának társadalmi elnöke és a Rába ETO Futsal Club tiszteletbeli elnöke

További híreink

NYOLCADSZOR IS BAJNOK A RÁBA ETO

NYOLCADSZOR IS BAJNOK A RÁBA ETO

Az elmúlt 9 évben nyolcadszor lett bajnok a Rába ETO. Ez hatalmas, és maradandó teljesítmény minden sportban, így a mi futsalunkban is.

Egyetlen meccsre a bajnoki címtől!

Egyetlen meccsre a bajnoki címtől!

Pénteken folytatódik a futsal bajnoki döntő, jön a 3. felvonás! A Győr két meccs előnyben várja az összecsapást, amennyiben nyernek Juanráék, az ETO Futsal megvédi címét és nyolcadszor bajnok! A mérkőzést online, élőben közvetíti az m4sport.hu.

Büntetőkkel ETO győzelem!

Büntetőkkel ETO győzelem!

Küzdeni tudás, csapategység, szív diadala a győri parketten! A végletekig kiélezett összecsapáson 2-2-re végeztek a felek, majd a hosszabbítás sem tudott dönteni (3-3). Az ETO a szétlövésben végül 3-2-re le tudta győzni a Berettyóújfalu csapatát. A Győr 2-0-ra növelte előnyét a bajnoki döntőben.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink