Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Az MVFC lesz az ETO ellenfele a fináléban


Az MVFC lesz az ETO ellenfele a fináléban

Szoros első félidő után, hamar eldöntötte a házigazda az elődöntőt.

MAFC BME DOCLER AKADÉMIA - MVFC-BERETTYÓÚJFALU 0-5 (0-2)

Berettyóújfalu, 800 néző 
Játékvezetők:
 Solymosi, Takács, Zimonyi, Futó

BME: Tyukász - Öreglaki, Szeghy, Sivák, Kertész, 
Cserék: Laucsek - Ragadics, Varga, Andorka, Póta, Fritz, Rajnay, Apatini, Csernai
Vezetőedző: Marco Antonio Angulo Lopez

Berettyóújfalu: Tihanyi - Komáromi, Trencsényi, Nagy I., Rábl
Cserék: Mezei - Lovas, Nagy T., Gál, Szabó, Siska, Sánta
Vezetőedző: Turzó József

Gólszerzők: Rábl (2), Lovas, Trenycsényi, Szabó

Sárga lap: Szeghy, Rajnay illetve Sánta

Piros lap: Tyukász ill. Komáromi

A már amúgy is ismert tét mellett külön pikantériája volt a találkozónak az a tény, hogy Komáromi Péter először játszott korábbi klubja, a BME ellen. A hazai csapatnál öt játékosnak is vigyáznia kellett, mert ha sárga lapot kapnak, egy esetleges döntőbe jutás esetén ki kellett volna hagyniuk a finálét. A vendégeknek Kulik Renátón és Simon Ádámon kívül komoly hiányzója nem akadt, így eséllyel vették fel a versenyt nagyobb nevű riválisukkal. Nem fogadta túl nagy szeretettel a berettyói közönség Szeghy Szabolcsot. A korábbi mérkőzés incidense miatt minden labdaérintését füttyszó követte. 
Hat percet kellett várni az első veszélyes hazai megmozdulásig, Nagy Istvánt hagyták lőni, ő pedig nem sokkal tévesztett. Ezt azonban hosszú gólcsend követte, egy Kertész ziccert jegyezhettünk még fel, ezen kívül azonban csak faultokat. A 15. percben a kapuját elhagyó Tyukász Péter az ötösön kívül ért kézzel a labdához, amiért piros lapot kapott, így emberhátrányba került a BME. A szabadrúgásból Lovas lőtt csattanós kapufát. Az egyetemisták remekül védekeztek három mezőnyjátékossal, de fél perccel azelőtt, hogy kiegészülhettek volna, Rábl János révén megszerezte a vezetést a Berettyó (0-1). A 16. minutumban Trencsényi lőtt kapufát, érdemleges már nem történt utána a félidőig.
A második félidő remekül indult a hazaiak számára, Sivák adta el a labdát, Gál köszönte szépen a lehetőséget, Lovas Norbert elé tálalt, aki nem hibázott (0-2). Egy perccel később eldőlni látszott a találkozó, Szabó Péter gurított szép támadás végén a kapuba (0-3). 16 perc volt még hátra a találkozóból, amikor az egyetemisták átálltak öt a négyre, ez pedig nem igazán akart eredményt hozni. A 28. minutumban Szeghy keresztpassza kerülte el centikkel Rajnayt, egy perccel később pedig gyakorlatilag eldőlt a találkozó. Nagy Tamás hozta ki gyönyörűen a labdát három védő közül, szólója végén pedig önzetlenül passzolt Trencsényihez, aki nem hibázott (0-4). Tovább folytatta az emberelőnyös játékot a MAFC, de kockázatot keveset vállaltak, így inkább csak labdatartás lett belőle. A 36. percben Öreglaki került ziccerbe, elhúzta a kapus mellett a labdát, de csak a kapufát találta el. Három perccel később Ragadics került ziccerbe, akit lerántott Komáromi, az ítélet pedig piros lap lett. A megítélt büntetőt azonban nem tudta belőni Fritz Balázs. A következő támadás során pedig büntetett a Berettyóújfalu, Rábl János lőtt szépségdíjas gólt, kialakítva ezzel az 5-0-s végeredményt. Teljesen megérdemelten nyert, és jutott be a vasárnapi fináléba a házigazda.

Marcos Angulo: - Teljesen megérdemelt győzelmet aratott a Berettyóújfalu, gratulálok Turzó mesternek! A második félidőre úgy futottunk ki, hogy még van esélyünk, hiszen csak kétgólos volt a hátrányunk, de aztán eldöntötték a mérkőzést. Kifogástalan játékvezetést láthattunk, egyetlen szituáció dühített, hogy a végén a kapus a lövés előtt kifutott kapujából, de a bíró csak mosolygott rajta, ettől függetlenül nem vagyunk csalódottak, reális végeredmény született.

Turzó József: - Az első félidőben nem azt játszottuk, amit megbeszéltük. Miután rátértünk a helyes útra, már nem volt gond. Aminek örülök, hogy a védekezésünk rendben volt. Értékesnek ítélem, hogy lehoztuk a találkozót kapott gól nélkül. Szerencsére senki nem kapott sárga lapot a veszélyeztetett játékosok közül. felesleges esélylatolgatásokba belemenni a döntővel kapcsolatosan, majd ott kiderül, mire leszünk képesek.

Forrás: futsal-hungary.hu

 

További híreink

NYOLCADSZOR IS BAJNOK A RÁBA ETO

NYOLCADSZOR IS BAJNOK A RÁBA ETO

Az elmúlt 9 évben nyolcadszor lett bajnok a Rába ETO. Ez hatalmas, és maradandó teljesítmény minden sportban, így a mi futsalunkban is.

Egyetlen meccsre a bajnoki címtől!

Egyetlen meccsre a bajnoki címtől!

Pénteken folytatódik a futsal bajnoki döntő, jön a 3. felvonás! A Győr két meccs előnyben várja az összecsapást, amennyiben nyernek Juanráék, az ETO Futsal megvédi címét és nyolcadszor bajnok! A mérkőzést online, élőben közvetíti az m4sport.hu.

Büntetőkkel ETO győzelem!

Büntetőkkel ETO győzelem!

Küzdeni tudás, csapategység, szív diadala a győri parketten! A végletekig kiélezett összecsapáson 2-2-re végeztek a felek, majd a hosszabbítás sem tudott dönteni (3-3). Az ETO a szétlövésben végül 3-2-re le tudta győzni a Berettyóújfalu csapatát. A Győr 2-0-ra növelte előnyét a bajnoki döntőben.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink