Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Parketten a válogatott!


Parketten a válogatott!

Görögország legjobbjait fogadjuk. Vasárnap Szombathelyen, hétfőn Pápán parketten a futsal nemzeti együttes.

Idei második páros találkozójára készül a magyar futsal válogatott. Januárban legjobbjaink Hollandiába látogattak, míg most hazai pályán fogadhatjuk a görög nemzeti csapatot. 

A találkozók érdekessége, hogy a keret egy kivétellel a honi futsal két csapata adja, a múlt heti kupadöntő két résztvevője, hiszen ők erőnyerők a bajnoki rájátszásban, így nem lépnek pályára a soron következő fordulóban. 
A Mezei-Vill 8, míg a RÁBA ETO 3 játékost delegál a válogatottba. Az egyetlen „kakukktojás" a Ferencváros fiatal centere, Karacs Dániel, aki most debütálhat a nagy válogatottban. 
Rajta kívül a Berettyóújfalu játékosa, Komáromi Péter is először öltheti magára a felnőtt csapat címeres mezét. 
Az első összecsapásra Szombathelyen kerül sor vasárnap, míg hétfőn Pápán csapnak össze a felek, amelyet a Sport TV élőben közvetít. 

Legutóbb 2009-ben játszottunk a görgök ellen, akkor 3-1-re a mieink bizonyultak jobbnak. Az első gólunkat Nagy Tamás szerezte, míg őt Lódi duplája követte.

MAGYARORSZÁG - GÖRÖGORSZÁG

Március 16 vasárnap, 18 óra
Szombathely, Aréna Savária

Március 17 hétfő, 18 óra (Sport Tv)
Pápa, városi sportcsarnok

A belépő mind a két mérkőzésre egységesen 500 Ft.


A keret:

Kapusok:
Balázs Zoltán (RÁBA ETO)
Matkovics Gábor (RÁBA ETO)
Tihanyi Csaba (MVFC Berettyóújfalu)
Mezőnyjátékosok:
Lódi Tamás (RÁBA ETO)
Harnisch Ákos (RÁBA ETO)
Komáromi Péter (MVFC Berettyóújfalu)
Szabó Péter (MVFC Berettyóújfalu)
Trencsényi János (MVFC Berettyóújfalu)
Rábl János (MVFC Berettyóújfalu)
Lovas Norbert (MVFC Berettyóújfalu)
Gál István (MVFC Berettyóújfalu)
Nagy István (MVFC Berettyóújfalu)
Karacs Dániel (FERENCVÁROS FISCHER-KLÍMA)

Forrás: futsal-hungary.hu 

További híreink

NYOLCADSZOR IS BAJNOK A RÁBA ETO

NYOLCADSZOR IS BAJNOK A RÁBA ETO

Az elmúlt 9 évben nyolcadszor lett bajnok a Rába ETO. Ez hatalmas, és maradandó teljesítmény minden sportban, így a mi futsalunkban is.

Egyetlen meccsre a bajnoki címtől!

Egyetlen meccsre a bajnoki címtől!

Pénteken folytatódik a futsal bajnoki döntő, jön a 3. felvonás! A Győr két meccs előnyben várja az összecsapást, amennyiben nyernek Juanráék, az ETO Futsal megvédi címét és nyolcadszor bajnok! A mérkőzést online, élőben közvetíti az m4sport.hu.

Büntetőkkel ETO győzelem!

Büntetőkkel ETO győzelem!

Küzdeni tudás, csapategység, szív diadala a győri parketten! A végletekig kiélezett összecsapáson 2-2-re végeztek a felek, majd a hosszabbítás sem tudott dönteni (3-3). Az ETO a szétlövésben végül 3-2-re le tudta győzni a Berettyóújfalu csapatát. A Győr 2-0-ra növelte előnyét a bajnoki döntőben.

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink