22 éven át szolgálta a klubot
Nem sok olyan labdarúgót találni a hazai élvonalban, aki egész pályafutása során egyetlen klubban szerepelt. Koltai Tamás ilyen, 22 éve a Győri ETO játékosa. Mivel szeretne továbbra is az élvonalban, esetleg külföldön futballozni, most búcsúzni készül. A labdarúgóval Szeitz Tibor beszélgetett, az írás a mai Kisalföldben olvasható, de most itt is közzétesszük. (a képen csípőre tett kézzel Koltai Tomi)
– Mire gondolt, amikor először hallott a Quaestor csődjéről?
– Nem hittem el, hogy ilyen egyáltalán megtörténhet. Arra pedig végképp nem gondoltam, hogy veszélybe kerül az élvonalbeli együttes. Annak azért örülök, hogy az utánpótlást sikerült megmenteni, s továbbra is megmarad a klub, az ETO. Persze nagyon csalódott vagyok, nem így terveztem a jövőmet. Ha nem jött volna kiugró külföldi ajánlat, szerettem volna egyszer Győrben, az ETO-ban befejezni a pályafutásomat.
– Most hogyan tovább?
– Talán nem nagyképűség, de a harmadik vonalban még nem szeretnék futballozni. Jó néhány évem lehet még az első osztályban.
– Vannak már ajánlatai?
– Érdeklődők vannak, konkrét ajánlatom még nincs. A menedzseremmel naponta egyeztetünk ezekről. Ha már így hozta a sors, szívesen kipróbálnám magam külföldön. Május végére, június elejére eldőlhet, hogy hol folytatom.
– Előfordulhat, hogy egy másik győri csapat, a Gyirmót NB I-es lesz. Ha hívnák, akkor odaigazolna?
– Mivel győri vagyok és sok minden a városhoz köt, ebből a szempontból előnyös lehetne. Nyilván nem csak rajtam múlik a dolog, s akár ez a megoldás is előfordulhat.
– Visszatérve az ETO-ra, mit jelent önnek a győri klub?
– Amióta az eszemet tudom, a zöld-fehéreknél futballozom. Gyerekként az a Preszeller Tamás volt az első edzőm, aki most lesz a szakmai igazgató. Sok mindent átéltem az ETO-val. A régi stadionban még csak labdaszedő voltam. A büfében, a többiekkel együtt mindig Traubisodát ittunk. Akkoriban az nagyon ment. Aztán felépült az új stadion, felkerültem az első csapatba, jöttek sorba a meccsek. Rengeteg sikerélmény ért. Ahogy édesapám, én is bajnok lehettem az ETO-val, de szívesen emlékszem arra is, amikor hosszú idő után újra érmet szereztünk, s harmadikak lettünk Egervárival. Az első gólom a Vasas ellen, amit ráadásul bal lábbal rúgtam, de ott van a Szuperkupa-győzelem is. Hála isten, sok mindent felsorolhatnék. Nagyon sok jó embert ismerhettem meg. Stark Pétert és Jäkl Antalt, akitől különösen sokat tanultam, amikor felkerültem az első csapatba. A mostaniak közül Priskin Tamás, Pátkai Máté, Lipták Zoltán, de nagyon sokan voltak többek, mint egyszerű csapattársak.
– A mostani együttes szombaton lép utoljára Győrben pályára az NB I-ben. Nyilván nem lesz könnyű a búcsú.
– Sejtem, hogy mi vár ránk, nem tudtam már örülni a Haladás elleni sikernek sem. Fura még kimondani is, hogy még két meccs, aztán mindenki megy máshová... Bízom benne, hogy aki szereti az ETO-t, az kijön majd erre a meccsre. Annyit minden társam nevében megígérhetek, mi mindent megteszünk a szép búcsúért. Sajnálom a szurkolókat, azt üzenem nekik, segítsék a klubot, tartsanak ki a csapat mellett, amely remélem, gyorsan visszakerül az NB I-be. Jó lenne, ha akkor én is visszatérhetnék majd ide. Otthon van egy sarok, tele éremmel, mezekkel. Ott egy album, amibe édesanyám írta valamikor a győri meccseimet. Most ez az album bezárul, de egyszer szeretném majd újra kinyitni.
Forrás: Kisalföld
