Diósgyőrbe megyünk
Finiséhez közeledik a labdarúgó NBI is. Csapatunk vasárnap délután fél ötkor Miskolcon, a tabella hetedik helyén álló Diósgyőrhöz utazik.
ETO: Pogacsics – Nagy Á., Lipták, Lang, Ibanez – Brdarovski, Windecker, Bucsa – Rudolf G., Priskin, Koltai.
Miriuta László: Nagyon szeretem azokat a mérkőzéseket, aminek jó hangulata van, így a diósgyőri meccseink is általában a futball ünnepnapjai. Most ezekben a napokban azonban sok örömünk nincsen, hiszen a múlt héten végleg eldőlt a sorsunk: biztos, hogy nem leszünk ott a következő bajnokság rajtjánál. A közösség, a játékosaim azonban becsülettel teszik a dolgukat, így nagyon jó mérkőzéseket játszunk a problémáink ellenére is. Diósgyőrbe sem feltartott kézzel megyünk, saját magunk mellett fontos, hogy kiszolgáljuk a minket elkísérő győri drukkereket is. Mindenekelőtt azt remélem, hogy nem leszünk fáradtak. A mérkőzés napján utazunk ugyanis Miskolcra, de majd hátradöntjük az üléseket, úgy pihenünk… Hogy a pályán mi lesz? Mindent megteszünk azét, hogy nyerjünk. Egyébként sincs mitől félnünk, mert ha valakiknek már nincs veszítenivalójuk, azok mi vagyunk.
Pátkai Máté és Djordje Kamber sárga lapok miatt nem léphet pályára a Diósgyőr ellen.