Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Az első két meccs után

Két edzőmeccsén is túl van a Győri ETO FC felnőtt keret, a srácok a Sopron ellen kezdték meg a bajnokságra szóló bemelegítést, aztán a Dunaszerdahely csapatával folytatták. Sajnos nem múlt el sérülés nélkül a szombati nap, a második találkozón Djordjevic kényszerült abbahagyni a játékot, ezért Fehér Zoltán másodszorra is magára húzta mezét, de ő sem járt nagyobb szerencsével, posztjukon végül Berde István fejezte be a meccset. A szerb védő alaposan ráijesztett mindenkire, hiszen hasonló panaszokkal kérte cseréjét, mint amikor tavaly ősszel szárkapocscsonttörést szenvedett, a vizsgálatok után kiderült, ő és Fehér Zoli is megúszták egy-egy kisebb sérüléssel. A következő barátságos találkozóra szerdán 15.00 órakor a Nyitra ellen kerül sor, ezen kilencven percen azonban valószínűleg még mindketten csak a nézők sorából drukkolhatnak a zöld-fehéreknek.

„A szombati dupla nyitányunk elérte célját, megvolt a kellő terhelés, erőnlétileg is előrébb léptünk. A Sopron ellen, talán a sok próbajátékos miatt is, de nem volt annyira gördülékeny a meccs. A Dunaszerdahellyel viszont egész jó kis mérkőzést vívtunk, csak a gól maradt el.

Úgy érzem, mindkét meccsen kicsit még idény eleji formában játszottam, lesz ez még jobb is...

Én is kényszerből kértem a cserémet, a bal combom húzódott meg, de szerencsére nem nagy a baj. Azóta kaptam kezelést, így már most jobb a lábam.” – mondta el e délutáni tréninget megelőzően Fehér Zoltán.

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink