Stevanovic: kapusként könnyebb volt
Egy éve tölti be a sportigazgatói posztot klubunknál Sasa Stevanovic, akinek a segítségével olyan játékosokat sikerült megszerezni a téli időszakban, mint Miroslav Stevanovic és Luis Ibanez. Mindkét játékos nagy értéke lehet az ETO-nak, hiszen korábban őket mások is nagyra értékelték. Sportigazgatónkat Pietsh Tibor kérdezte az első év tapasztalatairól.
- Kinek könnyebb a dolga, a kapusnak vagy a sportigazgatónak?
- A kapusnak – felelte másodpercnyi töprengés nélkül Sasa Stevanovic, aki tavaly januárban cserélte öltönyre a meccsszerelést. – Ha összehasonlítom a két feladatot, akkor… Áh, összehasonlíthatatlan a kettő! Kapusként jóformán csak magamra kellett ügyelnem, no meg arra, hogy az edzéseket becsülettel elvégezzem, a hétvégén pedig jól védjek. Sportizgatóként szinte mindenre és mindenkire figyelnem kell, jóval több a dolgom, és persze jóval nagyobb a felelősségem.
- Azért élvezi?
- Mindent összevetve igen. Csak azt nem tudom megszokni, hogy a mérkőzéseket a lelátóról kell néznem…
- Ennyire hiányzik a futball?
- A mozgás hiányzik. Egy éve, hogy abbahagytam a játékot, de azóta alig volt időm arra, hogy mocorogjak kicsit. A kapusedzéseket már nem sírom vissza, viszont a meccshangulatot, a tétmérkőzésekkel járó adrenalintszint-emelkedést és a győzelmekkel párosuló mámort szívesen átélném újra. Érdekes, hogy amilyen nyugodtan álltam a kapuban, olyan ideges vagyok a nézőtéren. A pályán egyáltalán nem izgultam, bezzeg odafent… Félek, beletelik még egy kis időbe, amíg teljesen átállok.
- Így képzelte el a futball utáni életét?
- Valahogy így. Még akkor is, ha ilyentájt reggeltől estig az irodában tartózkodom. A holtidényben így megy ez. Teszem hozzá, nemcsak én ülök éjt nappallá téve idebent, hanem a kollégák is, napról napra azon dolgozunk, hogy még jobb legyen a csapat. Nem tagadom, fontos volt számomra, hogy az ETO-nál maradhassak. Jó emberekkel vagyok körülvéve, ami azért megkönnyíti a dolgom.
- Az elmúlt tizenkét hónapot tekinthetjük a tanulás évének?
- Hogyne! Az igazság azonban az, hogy még nem értem a „kurzus” végére, még bőven van mit tanulnom. Nagyon sokat tanulok dr. Ökrös Andrástól, a klub ügyvezető igazgatójától, ő minden nap segít nekem. Korábban nem volt sportigazgatója a klubnak, ezt az űrt igyekszem betölteni. Ami tőlem telik, megteszem azért, hogy velem együtt lépjen előre a Győr. A pályafutásom során kialakult kapcsolatrendszeremet is igyekszem kihasználni, ugyanakkor tisztában vagyok azzal, hogy még van hova fejlődnöm.
- Hogy érzi, sportigazgatóként már elismerik?
- Az biztos, hogy kapusként bármerre jártam az országban, tiszteltek. Az nyilvánvaló, hogy az új szerepkörömben még le kell tennem ezt-azt az asztalra, ha ezen a téren is szeretném kiérdemelni a megbecsülést. A célom mindenesetre az, hogy idővel sikeresebb legyek direktorként, mint játékosként voltam.
- Bajos lesz…
- Bajosnak bajos – ám nem lehetetlen! Az elszántság megvan bennem, idővel pedig eldől, a tudásom elegendő-e ehhez. Hiszek abban, hogy igen.
- Mit említene az eddigi legjobb döntéseként?
- Ha nem is én döntöttem, de én javasoltam, hogy Miriuta Lászlót hozzuk ide edzőnek. Nem szeretnék elkiabálni semmit, azonban az eddigi tapasztalataim azt mondatják velem, remek húzás volt „Laci” szerződtetése. Hogy a megérzéseim helytállók-e, azt az eredmények mutatják majd meg, de bízom abban, hogy megindulunk felfelé.
- Könnyű volt a szakembert elcsábítani Kolozsvárról?
- Azért volt az, mert ő is akart jönni. Amíg megállapodás kötötte a CFR-hez, addig csak barátként beszéltünk, ám azt követően, hogy felbontotta az egyezséget, hivatalosan is tárgyalhattunk. Az volt a vágya, hogy edzőként térhessen vissza Magyarországra, örülök, hogy végül Győrben kötött ki. Olyan habitus, olyan mentalitás jellemzi, amire szüksége van ennek a csapatnak.
- Módosítsunk kicsit a kettővel ezelőtti kérdésen: melyik volt az eddigi legnehezebb döntése?
- Amikor mást mondott a szív, mint az ész. Hogy megértse miről beszélek: akik „tegnap” még a csapattársaim voltak, azoknak másnap a főnökük lettem. Akivel „tegnap” még egy öltözőben készültem, azzal másnap közölnöm kellett, hogy új klub után kell néznie. Néhány játékos távozása emberileg nagyon megérintett. Talán még ennél is jobban megfogott, hogy az engem tíz éven át felkészítő Tőkés Lászlónak meg kellett mondanom, hogy Miriuta László hozza a saját stábját, ezért a kapusedzői poszton is váltás lesz. Lacit többet foglalkozott velem, mint bárki mással, felnézek rá, mégis azzal kellett odaállnom elé, hogy az első csapatnál már nem számítunk a munkájára. Az vigasztal, hogy találtunk új kihívást a számára: amellett, hogy utánpótlásvonalon felel a kapusok képzéséért, a tehetségek felkutatása is feladata lesz. Szóval a sportigazgatói tisztségnek vannak árnyoldalai is: olyanokat kell meglépnem, amit emberileg korántsem biztos, hogy megtennék.
- Szokott nosztalgiázni?
- Nincs rá időm.
- Csupán azért kérdezem, mert irodája falát a bajnoki cím elnyerésekor viselt meze díszíti.
- Arra azért olykor vetek egy pillantást… A múltat egyébként azért sem kell felelevenítenem, mert még frissek a képek, az összes itt van a fejemben. Csak behunyom a szemem, és már látom is magam előtt pályafutásom legszebb pillanatait. Büszke vagyok arra, amit Győrben elértem, hogy tíz év alatt mindössze tizenegy bajnoki mérkőzést kellett kihagynom, hogy harminc év után újra bajnok lett az ETO.
- Kétezer-négyben érkezett Magyarországra. Ha akkor valaki azt mondja önnek, hogy tizenegy esztendő múlva is a Győr lesz a munkaadója, elhitte volna?
- Dehogy. Úgy terveztem, hogy egy-két jó év után továbbállok. Aztán csak itt ragadtam, amit persze nem bánok, sőt hálás vagyok Istennek, hogy így alakult a sorsom. Ha egykoron le kellett volna rajzolnom, hogyan képzelem el az életem, valami ilyesmit rajzolok. Vagy pontosan ezt.
Forrás: Nemzeti Sport
