Csábi: kiszámíthatatlan meccs lesz
Két helyet is előrelépne a tabellán a Honvéd, ehhez a szombat 14 órakor kezdődő mérkőzésen három pontra van szükségük. Ehhez nyilván az ETO-nak is lesz majd pár szava, így kiszámíthatatlan meccs lesz - mondja Csábi József, a hazaiak vezetőedzője.
"Folytatnunk kell a megkezdett munkát, de eredményesebbnek kell lennünk. Szeretnék köszönetet mondani azoknak, akik ott voltak velünk Dunaújvárosban. A mutatott játékkal ki is tudtuk őket szolgálni, ezt szeretnénk folytatni, annyi plusszal, hogy szeretnénk örömet okozni, nem csak nekik, magunknak is. A Győrnek a legjobb majdnem a játékoskerete, egyéniségeik mérkőzéseket tudnak eldönteni, de az ősszel nem úgy funkcionáltak, ahogyan azt várni lehetett volna. Kiszámíthatatlan összecsapás elé nézünk. Amelyik akarat erősebb lesz, az fog győzni. Reméljük, mi leszünk az erősebbek."
Forrás: www.honvedfc.hu