Előnye van,hátránya nincs a kötődésnek
Továbbra is a három hete megbízott edzői stáb irányítja csapatunkat, így a 15. fordulóban is Fórián Zsolt meccselhet. Az utánpótlás igazgató számára talán minden eddiginél izgalmasabb feladat vár, hiszen hazai pályán egy olyan együttes ellen készítehette fel kollégáival együtt a csapatot, amelyet talán még jobban ismer, mint az ETO-t - hiszen húsz évet töltött el a hajdúsági csapatnál előbb játékosként, majd edzőként.
- Mit vársz a csapattól vasárnap a Debrecen ellen?
- A száz százalékos győzni akarás és a maximális hozzáállás az alap, hiszen hazai pályán csak a győzelem elfogadható tőlünk. Ez nem lesz könnyű, mert két jó csapat találkozik egymással, és mindkét fél több pontot remélt a szezonban annál, mint ahol most tart, így biztos, hogy nagyon éles meccs lesz, ahol nüanszok dönthetnek, remélem a mi javunkra.
- Ismert a kötődésed a Debreceni csapathoz, hiszen játszottál az NB I-ben és itt lettél edző, egy ideig pedig Kondás Elemér segítőjeként is dolgoztál. Hol előny és hol hátrány ez?
- Nem hiszem, hogy ennek hátránya lenne, előnye annál inkább. Ma már jól ki lehet elemezni az ellenfelek játékát, de nyilván én a Debrecent az ott eltöltött éveim miatt sokkal jobban ismerem. Tudom, mi a filozófiájuk, ismerem a játékosokat, így ezt előnynek érzem, de ezt a pályán is be kell bizonyítani.
- Jelenleg három pont a hátránya az ETO-nak a DVSC-hez képest, de ha nem tud nyerni, akkor még távolabb kerülhet a dobogó, esetleg még nagyobb lesz a szakadék az előtte állókhoz képest. Mennyire van a csapaton győzelmi kényszer emiatt?
- Játszottak már nagyobb nyomás alatt is a játékosok, így el kell, hogy viseljék ezt a terhet is. Profik és így is állnak hozzá, ez nem jelenthet gondot. Lesznek hiányzóink, főként a támadószekcióban. Sem Marek Strestík, sem Dudás Ádám, sem Varga Roland nem léphet pályára, így kisebb a variációs lehetőség ugyan, de azokból, akik hadra foghatóak is erős csapatot tudunk kiállítani, így meg kell nyernünk ez a mérkőzést.