Fájó vereség a városi derbin
A Magyar Kupa után a Liga Kupában is le tudta győzni csapatunkat a Gyirmót - igaz, ezúttal mindez a továbbjutást nem befolyásolta. A találkozón az ETO védelmének három játékosa, Stanisic, Kelemen, Sváb mellett kizárólag olyan játékosok jutaottak szóhoz, akik saját csapatukban a hétvégén nem, vagy csak alig pár percre léptek pályára, így mindkét edző elsősorban abban gondolkodott, hogy megnézze, mennyire vannak játékban azok, akik kiszorultak az NB I és az NB II kezdőjéből. A mérkőzés - mint az az eredmény is mutatja - a vendégeknek sikerül jobban. Az ETO ezúttal hiába birtokolta többet a labdát, a Gyirmót szervezetten játszva lezárta a területeket, így nem sok helyzetet tudtak kialakítani játékosaink. A csapat sokat futott az eredmény után, amikor pedig döntetlen volt az állás kétszer is - 0-0-nál és 1-1-nél egyaránt nagy figyelmetlenség előzte meg a gyirmóti gólt. Miután ebben a fordulóban a Honvéd is kikapott Csákváron, így a csoportelsőségről nem kell lemondani csapatunknak, ehhez azonban nyerni kell Kispesten a jövő héten.
GYŐRI ETO FC–GYIRMÓT FC GYŐR 1–3 (0–1)
Győr, ETO Park, 300 néző. V: Kovács G. (Huszár., Szalai B.)
Gólszerzők: Kvilitaia (58), ill. Paku (25.), Tóth N. (72.), Kiss M. (90.)
GYŐRI ETO FC: Kamenár – Svec, Stanisic, Kelemen M. (Tóth D., 85.), Sváb (Medgyes, 85.) – Kamber – Andric (Szabó B., 73.), Stieber A., Illés D. (Kerékgyártó, 80.), Völgyi (Vankó, 80.) – Kvilitaia. Megbízott edző: Fórián Zsolt
GYIRMÓT: Deli – Kovács D., Lengyel D., Présinger, Farkas M. (Maidics, 80.) – Kollár B. (Csemer, 71.), Paku – Molnár M. (Szegi V., 65.), Fekete Sz. (Kiss M., 54.), Kákonyi – Andorka (Tóth N., 66.). Vezetőedző: Sisa Tibor