Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Pécsi emlék: az Aranycsapat premierje

1981. november 28-án, csaknem 31 és fél éve lépett először pályára kezdőként a győri aranycsapatként emlegetett tizenegy. Verebes József ekkor küldte először pályára a Kovács - Csonka, Hlagyvik, Mile, Magyar - Hannich, Póczik, Burcsa - Szabó, Szentes, Hajszán csapatot, amely idegenben játszott, és 2-1-re nyert. Ellenfelünk a PMFC volt.

Pécsi emlék: az Aranycsapat premierje

 

A pécsi mérkőzésen a hazaiaknál Nagy szerzett vezetést, de aztán Szentes és Póczik révén sikerült még az első félórában fordítani. Miután több találatot már nem látott a 2500 fős publikum, az ETO nyerte az összecsapást. Érdekesség, hogy tavassza is hasonló volt a forgatókönyv, akkor Róth Antal szerzett vezetést az akkori vendégcsapatnak, majd Hannich az ETO 100. bajnoki gólját szerezve egyenlített és ismét Póczik József lőtte a győztes gólt.

 

 

Miután a 18 csapatos bajnokságban ebben a szezonban decemberben is jócskán voltak mérkőzések, 4-szer is pályára lépett csapatunk az év utolsó hónapjában. Mind a négyszer az aranycsapat futott ki kezdőként, erre az időszakra esik a Szeged elleni 8:0 és az Ózd elleni 9:2, a két meccsen Burcsa és Szentes egyaránt 5-5 alkalommal volt eredményes.

 

20 forduló után jött a téli szünet, a tavasz első három meccsén pedig ismét a legendás 11 kezdett, vagyis Verebes József egymás után 8 mérkőzésen tudta ugyanazt a csapatot pályára küldeni. A Dózsa ellen Hannich, a Békéscsaba ellen Csonka, a Diósgyőr és a Pécs ellen Szentes, a Honvéd ellen az utolsó fordulóban Póczik és Magyar hiányzott, de így is további 6 fordulóban együtt játszott a csapat, azaz az első bajnoki címet hozó szezonban összesen 14-szer kezdtek legnagyobb kedvenceink.

 

A következő év már nem volt ennyire nyugodt, Csonka 15, Magyar 8, Mile 6 meccsről hiányzott, így hiába volt minden meccsen pályán Kovács, Hannich és Szabó, vagy hiányzott 1-1 alkalommal Burcsa, Hlagyvik és Póczik, már csak 5-ször tudott kezdőként pályára lépni az aranycsapat. Az első fordulóban a Diósgyőrt, az ötödikben a Haladást vertük egyaránt 2:0-ra, de aztán már csak az utolsó három fordulóra tudta Verebes József így pályára küldeni a legendákat, ekkor győztük le 6-1-re az Újpesti Dózsát is.

 

A két bajnoki cím után Póczik József Antwerpenbe szerződött, így a huszadik alkalommal az aranycsapat születésének 25. évfordulóján léptek pályára együtt kedvenceink.

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink