Ki kell mozdulni a komfortzónából!
Németországban, a Hertha BSC-nél töltött pár napot Fórián Zsolt, a Győri ETO FC utánpótlás igazgatója. Kettős minőségében hívták meg Berlinbe. Egyrészt mint a pro licences képzésben aktív hallgató, másrészt mint a Fehér Miklós Akadémia vezetője figyelhette azt, hogyan folyik a munka Németországban. Hazatérése után beszélgettünk a tapasztalatairól.
- A pro lincences képzésen belüli szakmai tanulmányúton voltam a Herthánál, ahol az MLSZ utánpótlásában dolgozó szövetségi edzők és az itthoni akadémiák képviselőivel együtt mintegy harmincan ismerhettük meg a német együttes utánpótlásában folyó munkát. Négy napot voltunk kint, sok előadást hallgathattunk meg, sok edzésbe pillanthattunk bele - nemcsak az idősebb, a fiatalabb gyerekekét is - és megnéztük az U19-es és a felnőtt csapat Hamburg elleni bajnoki mérkőzést is.
- Mik voltak a legfontosabb tapasztalatok?
- Elsőként azt említeném meg, hogy Dárdai Pált mennyire tisztelik. Ez az első pillanattól nyilvánvaló volt számunkra, és ennek köszönhetően sokkal készségesebbek voltak velünk, mint amire számítottam, sokkal több információt megtudhattunk a képzésről és a kiválasztásról, mint amit általában elárulnak a klubok. A másik dolog, ami pedig a munka során a legfontosabb, az a következetesség. Tíz évvel ezelőtt Németországban meghatároztak az utánpótlás számára egy irányt és egy szakmai vonalat, és eszerint dolgoznak nap, mint nap. Ez nem azt jelenti, hogy minden klub azonosan dolgozik, hiszen a Bayern, a Dortmund vagy a Hertha nyilván másféle filozófia szerint él, de mind a közös törekvéseknél és képzésnél, mind a klub speciális lehetőségeinél és ismérveinél olyan következetességet láthattunk, ami példaértékű lehet a magyar klubok számára is. Nyilván van több út a csúcsra, nem szabad mindent egy az egyben átvenni sehonnan sem, hiszen Hollandiában lehet, hogy néhány dologról éppen akár az ellenkezőjét is mondhatták volna, hiszen van, aki nagyobb hangsúlyt helyez a fizikai képzésre, van aki a technikát illetve a játékhelyzet megoldásokat helyezi előtérbe. Ugyanakkor bármerre járunk azt láthatjuk, hogy amikor a klubok megalkották a saját modelljüket és a különféle tapasztalatokból egy programok gyúrtak össze, azt tapasztaljuk, hogy nem egy-két vagy öt évre terveznek, hanem sokkal távolabbra. Persze mindig vannak finomítások, de alapvetően mindenki tudja, hogy mi a dolga, nem kapkodnak, hanem működtetik a rendszert. De dolgozni kell, ehhez nem fér kétség, anélkül nem fog jönni az eredmény.
- Mondanál pár olyan érdekességet, ami tetszett, és az átültetése a magyar rendszerbe akár azonnal is működhet, mert nem feltétlenül pénz kérdés?
- Két dolgot is mondanék, az első nem annyira szakmai, inkább egy példa, hogy milyen szemlélettel nevelik a gyerekeket. Az edzőközpontban, ahol a játékosok is elmennek nap, mint nap ki van rakva a folyosóra egy vitrin, tele mindenféle cukros termékkel. De nem simán ki vannak helyezve, hanem oda is van írva, hogy ha valaki azt megissza, vagy megeszi azt, például egy üdítőt, akkor mennyi cukrot visz be a szervezetébe. Szakmai szempontból számomra nagyon fontos tapasztalat volt, hogy nemcsak folyamatos versenyhelyzetet teremtenek a játékosok között, hanem mérik, hogy valaki a saját képességeihez képest hogyan teljesít. Tehát ők azt mondják, hogy fontosabb a technikánál, a taktikánál és a kondíciónál a mentális felkészültség, hiszen számukra a legfontosabb egy játékosnál az, hogy minél többször tudjon a saját maximumához közel teljesíteni. Ennek az a feltétele, hogy a labdarúgónak képesnek kell lennie arra, hogy kimozduljon a komfortzónájából. Abszolút egyetértek abban, hogy a profi sport a komfortzónában nem lehet eredményes, és ezt a közegnek meg kell értenie, hiszen enélkül nincs előrelépés.
