Stieber állandósítaná helyét a kezdőben
Először kapott lehetőséget a kezdőcsapatban Stieber András, aki főként a kupameccseken jutott eddig szóhoz Horváth Ferenc csapatában. A középpályás élt a bizalommal, így könnyen lehet, hogy a Disgyőr ellen is ott lesz a pályán a kezdőspíszónál. Addig persze még túl kell jutni az ETO-nak a Gyirmóton, és látva a két csapat egymás elleni Liga Kupa mérkőzését, azért ez nem lesz egyszerű. A zöld-fehérek hetese a Nemzeti Sportnak nyilatkozott várakozásairól - és persze a hétvégi debütálásról is.
„Az angliai Aston Villa játékosaként volt alkalmam megtapasztalni, hogy miként fest egy ilyen városi rivalizálás. Mert bár a Birmingham City ide-oda ingázott az első és a második liga között, a két csapat összecsapása mindig nagy, mondhatnám, egyedülálló eseménynek számított. Valami hasonlóra számítok most is. Különösen annak fényében, hogy tudjuk jól, a Gyirmót mindent megtesz az élvonalbeli feljutásért, ráadásul jó úton is halad felé. Ami engem illet, bevallom egy kicsit izgultam a hétvégi mérkőzés előtt, de hát ez természetes, főleg ha bajnokin először vagy kezdő. Ez azonban nem hatott rám bénítólag, külföldön már megtanultam kezelni az ilyen helyzeteket. Örömmel tölt el, hogy győztes mérkőzésen kaptam először helyet a kezdőben, úgy érzem, hogy élni tudtam a Horváth Ferenctől kapott lehetőséggel. A siker jó alapot ad a folytatáshoz, nem szabad ugyanakkor azt gondolnunk, hogy egyetlen győzelemtől rögtön beindul a csapat szekere. Dolgozni kell tovább, tolni, ahogy az erőnkből telik. A játékunkat eddig sem érhette különösebb szemrehányás, s most végre a helyzeteinket is kihasználtuk. Mi vagyunk az esélyesek a Gyirmót ellen is, de nem elegendő ezt mondani, bizonyítani is kell a pályán.”
Forrás: Nemzeti Sport