Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Most sem jó senkinek az 1-1

Október 23-a révén nem jelenik meg napilap a piacon, hiszen nem járnak a postások és az újságos pavilonok se nyitnak ki. Ennek megfelelően a szokásosnál kisebb médiaérdeklődés mellett értékelték az edzők a 7. fordulóból elhalasztott mérkőzést. Ahogy azt várni lehetett mindkét edzőben maradt hiányérzet, ahogy egyetértettek abban öt hete, hogy a meccset halasztani kell a pálya alkalmatlansága miatt, úgy mindketten különböző okok miatt bánkódhattak az elszalasztott győzelmi lehetőség miatt. Ehhez azért az ETO állt közelebb...

Most sem jó senkinek az 1-1

 

Horváth Ferenc: Iramában egy jó meccs volt, minőségében már nem annyira, de mindkét csapat mindent megtett a győzelemért. Az első félidőben sokkal jobban játszottunk, a másodikat is kontroláltuk a mérkőzést. Ha jobban megnézzük, talán egy kapura lövése volt a Kecskemétnek a gólon kívül. A büntető érdekes körülmények között született, úgyhogy van min elmélkedni.

 

Bekő Balázs: Az biztos, hogy a küzdő jelleg dominált, a körülmények, a pálya állapota a minőség rovására ment. Nehéz volt folyamatosan játszani, a technikai tudást maximálisan igénybe vette. Magunkról annyit: mindent megtettünk, alázattal játszottunk, odatették magukat a srácok. A döntetlen összességében megfelel a meccs képének. Egyedül azt sajnálom, hogy a végén a Győr nagyon kinyílt, rengeteg kontra lehetőségünk lett volna, de rossz döntéseket hoztunk.

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink