Bekő Balázs a hozzáállással elégedett
Szeptember 13-án az 58. percben, 1-1-es állásnál szakította félbe a KTE - Győri ETO FC meccset a játékvezető, mivel már annyira állt a víz a pályán, hogy teljesen alkalmatlanná vált a játékra. Ma ismét farkasszemet néznek a felek egymással, a találkozót az első perctől kezdik, ám Marek Strestík gólja bekerül az év végi jegyzőkönyvbe, miként az itt kapott sárga lapja megmarad Lang Ádámnak is. A házigazdáknál Laczkó még nem szerepelhet, mert az eredeti időpontban még nem volt a lila-fehérek játékosa, Vukaszovics pedig vállsérülés miatt nem állhat Bekő balázs rendelkezésére. A hazaiak várhatóan így kezdenek: Tujvel – Botka, Lovric, Karan, Varga R., Fótyik – Eninful, Szavics, Kitl – Bebeto, Balázs Zs.
Bekő Balázs: „Ugyanúgy készülünk, ahogy eddig is. Mindig a következő meccsre fókuszálunk, és igyekszünk a lehető legtöbbet kihozni belőle. Az MTK ellen sem lehetett panaszom a srácokra, mert mindent megtettek azért, hogy legalább egy pontot itthon tartsunk. Ez a hozzáállás vihet minket előre ezen a héten is, úgyhogy ugyanazt kell folytatnunk, amit elkezdtünk”