Megvan a hitünk, hogy elinduljunk fölfelé
Tizennégy nap alatt öt fontos mérkőzést játszik a Győri ETO FC csapata. Győrött fogadja az Újpest és a Diósgyőr csapatát, a bajnokságban Szombathelyre és a félbeszakadt mérkőzés pótlására, Kecskemétre utazik,és a Gyirmót ellen már a legjobb nyolc közé kerülhet a Magyar Kupában.
A csapatban eltiltott játékos nincsen, több játékosnak azonban kisebb sérülése volt. Giorgi Kvilitaia is rúgást kapott a lábára, edzést is ki kellett hagynia, de remélhetőleg a gólerős center le tud ülni a cserepadra. . A tervezett kezdő: Kocic - Svec, Lipták, Lang, Dinjar - Kamber, Pátkai, Strestík - Varga, Priskin, Rudolf. . Horváth Ferenc: "Az Újpest jó csapat és nagyon közel áll a szívemhez az, amit játszanak. Mi az utolsó két meccsünket elvesztettük, de egy csapat akkor veszik el, ha a hitét veszti. Én az elmúlt két hétben azt láttam, hogy a csapatnak van hite, és mindenki tudja, hogy nem ott van a helyünk a tabellán, ahol most állunk, hanem sokkal előbbre. Voltam már rosszabb helyzetben, pontosan tudom, hogy ilyenkor nincs más választásunk, mint lehajtott fejjel dolgozni tovább. Ez a hét is így telt, nagyon bízom benne, hogy a sors vagy a Jóisten látja mennyit teszünk azért, hogy a dolgok a helyre jöjjenek." . Az ETO kéri a szurkolóinkat, hogy azok, akik még nem váltották ki a szurkolói kártyájukat, de kíváncsiak a hétvégi labdarúgó mérkőzésre, azok feltétlenül tegyék meg, hiszen a bajnoki találkozóra csak érvényes ETO bérlettel, vagy a regisztrált szurkolói kártyával rendelkező drukkerek (jeggyel) jöhetnek be. A mérkőzésre a vendégszektorba Újpest kártyával lehet jegyet venni, akiknek pedig bármelyik más klub kártyájával rendelkeznek, ők a hazai szektorok valamelyikébe vehetnek jegyet.