Megyei derbi a Futura Móvár ellen
A mezőny hátsó felében helyet foglaló Mosonmagyaróvár érkezik szombat délután Győrbe, a labdarúgó NB III nyugati csoportjának megyi derbijére. Az ETO várhatóan a Horváth D. - Nagy B., Nagy Á., Kozma, Sváb - Pongrácz, Mervó, Illés - Szabó B., Farkas Z., Vankó összeállításban kezd, és természetesen folytatná az eredményes és szép játékot, amit az ősz nagyobb részében láthattunk a csapattól. Az NB III-as együttessel kapcsolatos hír, hogy klubunk kérvényezte az MLSZ Versenybizottságától, hogy a november 1. 13.30-ra kiírt Diósd elleni hazai mérkőzést egy nappal később játszhassa le, hiszen ugyanebben az időpontban NB I-es mérkőzést rendeznek az ETO Stadionban, a Diósgyőr vendégjátékával.
Németh Zoltán: "Az egész meccsen dominálni és focizni szeretnénk, és természetesen meg is akarjuk azt nyerni. Lenzsér állapota napról napra javul, de rá talán a jövő héten számíthatunk, Kerékgyártó és Mayer pedig ezúttal az U21-es csapatban lép pályára, mert úgy ítéljük meg, hogy hasznosabb számukra 90 percnyi játék a hétvégén, mint csereként beállni a 15-20 percre."