Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Horváth Ferenc: az 5 rendben, a 3 kevésbé

Gólgazdag, közönségszórakoztató mérkőzésen biztosította be a továbbjutást a Liga Kupában csapatunk. Horváth Ferenc elsősorban a támadásokkal lehetett ezúttal elégedett, hiszen továbbra is az ETO szerezte a legtöbb találatot a sorozatban. Az eredeti felállást hamar javítanunk kellett, hiszen ezúttal nem Dudás, hanem Andric mutatkozott be a jobbhátvéd posztján. A vezetőedzőt természetesen erről is megkérdeztük a lefújás után.

Horváth Ferenc: az 5 rendben, a 3 kevésbé

 

- Az elmúlt időszakban "panaszkodtunk", hogy a kapusoknak alig van dolga, és így nehéz helyzetben vannak, mert meccsenként 1-2 lövéssel találkoznak csak. Most ez nem így volt, legalább 15 kaput eltaláló lövés érkezett Kamenár felé.

 

- Igen, nagyon sokat lőttek a csákváriak, így egy élvezetes, jó mérkőzést láthatott a közönség, ahol mind a két csapat odatette magát. Az öt gól azért az önmagáért beszél, és a sorozat jó szolgálatot tesz, hogy azok a játékosok, akik kevesebb lehetőséget kapnak a bajnokságban, vagy éppen a visszatérésük előtt szükségük van a játékra azoknál fontos, hogy formába jöjjenek. Ráadásul van sikerélmény is, hiszen ismét nyertünk. Persze a három gól, amit kaptunk az sok, de ez a védelem érthetően nem összeszokott, menet közben is változtattunk, de a lényeg, hogy nemcsak nyertünk, hanem tovább is jutottunk.

 

- Délelőtt még edzés volt - délután azoknak is, akik nem utaztak el a mérkőzésre. Láttál olyat a játékban, ami annak tudható be, hogy a csapat egy része már délelőtt is megkapta a terhelést?

 

- Ezt bírni kell. Azok edzettek, akik egy kicsit kevesebbet játszottak ezen a meccsen, ezt előre eldöntöttük, így ebből a szempontból terv szerint alakult minden. A mérkőzés a felkészülés egy állomása volt, nyilván a hétvégi bajnoki most a legfontosabb.

 

- Andric az első félidőben jobbhátvédet játszott. Ez egy kisérlet, hogy mire képes tétmérkőzésen ezen a poszton, vagy a kényszer hozta így, hogy Svec csak egy félidőt játszon és Wolfe végig középen maradhasson?

 

- Kíváncsi voltam, hogy hogyan játszik ott. Voltak jó megmozdulásai, voltak kevésbé jók, néha a helyezkedéssel voltak problémái. Jól megoldotta a feladatát, de azért a helye neki elöl van.

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink