Edzői értékelések a meccs után
Horváth Ferenc a mérkőzést követő sajtótájékoztatón, Benczés Miklós pedig a Duna Televíziónak nyilatkozott a 90 percről - illetve annál többről is.
Horváth Ferenc: „Nehéz összeszedni egy ilyen megnyert meccs után a gondolataimat, s kérem, ne is tegyenek fel kérdéseket, mert nem válaszolok rájuk. A lényeg az, hogy nem vagyok hajlandó lehajtani a fejemet, lógó orral járni, mindig egyenes ember voltam, s megmaradok annak. Tiszta a lelkiismeretem, nagy tervekkel jöttem az ETO-hoz, s nincs okom a szégyenkezésre. Bár elsősorban az edzőé a felelősség, de azért a játékosé is, aki kihagyja a tizenegyest, aki két méterről nem talál a kapuba, és azé is, aki minden szögből képes gólt kapni. Fontos volt nekem az ETO, ám innentől kezdve a tulajdonos kezébe teszem a sorsom. Felajánlom a lemondásomat, döntse el ő, miként folytatjuk tovább. A Puskás ellen is megnyerhettük volna a meccset csakúgy, mint legutóbb az MTK-val szembenit, ám nem sikerült. Lehet, hogy azzal segítek az ETO-nak, ha távozom."
Benczés Miklós: „A Győr nagyon sok tett azért, hogy ezt a mérkőzést megnyerje. Az első félidőben sok helyzetet kidolgoztak, és csak rajtuk, illetve Braniszlav Danilovicson múlt, hogy nem biztosították be a győzelmüket. A második játékrészben viszont már jobban játszottunk, több lehetőségünk is volt, de a meccs végén Danilovics nagy bravúrjaival tartotta bennünk a reményt. Ki kell emelnem Lencse Lászlót és Tischler Patrikot, aki parádés gólt szerzett, de azt gondolom, hogy ez a diadal az egész csapat érdeme. Korábban is maradtak bennünk pontok, de nagyon nehéz bajnokság elé néztünk. Olyan csapatokhoz látogattunk, mint a Diósgyőr, a Debrecen, a Ferencváros, a Videoton és a Budapest Honvéd, tehát nehéz sorsolásunk volt. Ezeken a mérkőzéseken sem játszottunk rosszul, de a sok vereség egy kicsit elvette a csapat önbizalmát. Most újra magunkra találtunk! Amikor nem játszunk jól, akkor férfiasan küzdünk és ez meghozza a gyümölcsét.”