Hétvégi program, 40. hét
A megszokotthoz képest kevesebb mérkőzés vár a mieinkre ezen a hétvégén. Az U21, az U17, az U15, az U14, az U13, az U12 és a fiatalabbik lány csapatnak ezúttal nem lesz összecsapása a bajnokságban - illetve nem utaznak egyetlen kupára sem.
Fontos mérkőzés vár NB I-es csapatunkra, a mieink pénteken indítják az OTP Bank Liga 10. fordulóját. A mieinknek mindenképpen nyerniük kell ahhoz, hogy megtartsák a jelenlegi pozíciójukat, amelyről a hónap második felében a félbeszakadt mérkőzés pótlásakor tudnak majd jelentősen előrelépni - de ahhoz addig a hat pontot be kell gyűjteni.
Péntek 19.15 Felcsút, Pancho Aréna: Puskás Akadémia - Győri ETO FC
Az NB III-as csapat is idegeben lép pályára, a pontszámban vele azonosan álló BKV Előpe ellen. Németh Zoltán és Jakl Antal együtteséből ezúttal is sokan fognak hiányozni: Illés Dávid és Lenzsér Bence eltiltását tölti, míg Pongrácz, Farkas Z., Szabó L., Nácsa és Vörösbaranyi sérült vagy beteg.
Vasárnap 15.00 Budapest: BKV Előre - Győri ETO FC II
A múlt heti kudarc után a héten mindenképpen javítana női csapatunk. Azt a pécsi együttest fogadják, akik közvetlenül mögöttünk, a dobogó harmadik fokáról várják az összecsapást. Meglepetés lenne a pontszerzésük.
Vasárnap 13.00 Győr, ETO Park, edzőpálya Győri ETO FC - PMFC
Sorozatban az első győzelmét szerezte a múlt héten az ETO U18-as csapata Újpesten. Reméljük, ez a mondat megállja a helyét. Ehhez az kell, hogy az együttes legyőzze a fehérváriakat, akiket ezáltal pontszámban is befoghat a tabellán.
Szombat 11.00 Győr, ETO Park, edzőpálya Győri ETO FC U18 - Videoton U18
Az U16-os gárda is a Videoton ellen játszik, itt azonban a dobog megőrzése is a tét. Az ETO fiataljai jó formában vannak, legutóbb hat gól rúgtak az újpestieknek.
Szombat 11.00 Győr, ETO Park, edzőpálya Győri ETO FC U16 - Videoton U16
A nem bajnoki rendszerben szereplő korosztályok közül hatan is hétvégi tornára utaznak.
U11 Kölyökliga, Ajka - vasárnap
U10 Kölyökliga, Gyirmót - vasárnap
U09 Bozsik torna, Töltéstava - szombat
U08 Bozsik torna, Töltéstava - szombat
U07 Bozsik torna, Töltéstava - szombat
U06 Bozsik torna, Töltéstava - szombat