Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Magunkat is le kell győzni

Csütörtök este a pénteki mérkőzés időpontjában edzett az ETO csapata, amely a találkoz napján, délután indul el majd Felcsútra, hogy megmérkőzzön a Puskás Akadémiával. A mieink várhatóan ismét a Pogacsics - Svec, Lipták, Lang, Dinjar - Kamber, Windecker, Pátkai, Strestík - Rudolf, Priskin összeállításban kezdenek, így valamennyi eddigi gólszerzőnk újra ott lehet a pályán. Horváth Ferenc természetesen győzelmet vár az együttestől.

Magunkat is le kell győzni

 

Horváth Ferenc: "A hét eleji hangulat nem éppen volt rózsás, mivel egy olyan meccset veszítettünk el, ahol az ellenfélnek köze nem volt a győzelemhez. Ezt a vereséget mindenképpen komoly csalódásként élik meg a játékosok és én magam is. Megpróbáltam minél több játékot vezényelni a héten, hogy kijöjjön a játékosokból ez a feszültség. Remélem, hogy péntekre ennek már nyoma sem lesz, hiszen ha felszabadultan tudjuk játszani a játékunkat szerintem nem lehet probléma a három pont megszerzése. Támadnunk kell, nincsen más választásunk, de közben figyelnünk kell arra is, hogy ne lazuljunk fel túlságosan. Az ETO-nak a legnagyobb ellenfele az ETO, ha magunkat le tudjuk győzni, akkor bárkit képeset vagyunk megverni."  

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink