Az öngólig kontroll alatt volt a meccs
Kűzdelmes mérkőzést láttak az edzők, ahol peches körülmények között vesztette el az ETO a győzelmet. A két vezetőedző a találkozót követően az újságírókkal is megosztotta véleményét.
Horváth Ferenc: "Végig azt gondoltam, hogy egygólos mérkőzés lesz, hát nem az lett… Úgy ítéltem meg, hogy az MTK nem lő gólt ma, mert nem jelentett veszélyt a kapunkra. Azt el kell ismernem, nem volt kifejezetten jó mérkőzés, a játékosok tették a dolgukat, de hiányoztak a nagyszerű megoldások. Nehéz arra mit mondani, hogy egy szögletből berúgott labda ráesik a játékosom fejére, és onnan a kapuba pattan. Nem egyszerű magyarázatot adni erre a vereségre. Hogyan értékeljem, hogy annál a bizonyos szögletnél is jó helyen állt mindenki, nem volt ellenfél a közelben, mégis a kapunkban kötött ki a labda? Mindez sajnos el is döntötte a mérkőzést. Nem magyarázkodásképpen mondom, de az utóbbi időben rengeteget utaztunk, Nyíregyházán voltunk, Putnokon, Kecskeméten, Mezőkövesden, az a kis frissesség hiányzott ma a lábakból. Sajnálom, hogy nem tudunk egy mérkőzést egy-nullára megnyerni."
Garami József: "Nagyszerű csapat a Győr, remek támadójátékosai vannak, és ezt ma is bizonyították. Nagyon fegyelmezetten védekeztünk, ezért nyerhettünk. Rendkívül megbecsülendő ez az eredmény. A küzdőjelleg dominált a mérkőzésen. Az első félidőben sok problémánk volt a jobb oldalon, Rudolf Gergely többször is megkevert bennünket, nehezen semlegesítettük, de azért valahogy csak megállítottuk. Sok helyzet nem volt, de így is született három gól. A lényeg, hogy hét év után nyertünk Győrben, és ez nagy boldogság számomra. A támadójátékunkban nem volt sok átütőerő, némi szerencse is kellett a győzelemhez. Ez tipikusan olyan mérkőzés volt, hogy mindennek az ellenkezője is történhetett volna. Örülök, hogy határozottságban, keménységben is előrelépést tapasztaltam a csapatomnál."