Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Pedig kézben volt a meccs

Balszerencsés vereséget szenvedett csapatunk az OTP Bank Liga 9. fordulójában, ahol a tabella második helyén álló MTK érkezett Győrbe. Az első órára inkább a kűzdelem volt jellemző, Rudolf volt a legveszélyesebb játékosunk, de jóval kevesebb volt a lehetőség, mint máskor, a mi kapunk előtt pedig magabiztosak voltunk. Az 58. percben aztán egy nagyszerű kiugratással Strestík rázta le a védőjét, majd szépen kilőtte a hosszú sarkot. A folytatásban már levegőben lógott a második gólunk - és tulajdonképpen meg is szerezteük. Egy MTK szögletnél a labda Strestík fejére pattant, onnan pedig behullot a saját kapunkba. Az öngól után megpróbálta ismét megszerezni a vezetést az ETO, de egy kontra végén Hrepka lőtt ziccerből a hálónkba, így a megérdemelt győzelem helyett pont nélkül maradt a csapat a fordulóban.

Pedig kézben volt a meccs

 

OTP Bank Liga, 9. forduló

Győri ETO FC – MTK 1-2 (0-0)
Győr, 2600 néző. Játékvezető: Iványi

Gólszerzők: Strestík (57.), illetve Strestík (öngól 81.), Hrepka (86.)


Győri ETO FC: Pogacsics – Svec, Lipták, Lang, Dinjar – Kamber, Windecker (Stieber A., 76.), Pátkai – Rudolf, Priskin (Varga R., 69.), Strestík (Martínez, 83.). Vezetőedző:Horváth Ferenc


MTK: Hegedüs L. – Nagy T., Kelemen, Vukmir, Hidvégi – Pölöskei Zs., Poór, Kanta J., Vass P. (Hrepka, 80.) – Torghelle (Csiki, 69.), Horváth Zs. (Bese, 80.). Vezetőedző: Garami József

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink