Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Győztes csapaton ne változtass!

Győzelem a legutóbbi Magyar Kupa mérkőzéseken, a Liga Kupában és a bajnokságban is. Jó sorozatban van csapatunk, amely ma este ezt folytatná. Eltiltottunk ugyan nincsen, de Völgyi betegsége miatt valószínű kimarad, míg Sváb ma az NB III-as csapatban mutatkozhat be. Horváth Ferenc valószínű nem fog nagyon változtatni a nyíregyházi győztes csapaton, így újra a Pogacsics - Svec, Lipták, Lang, Dinjar - Kamber, Windecker, Pátkai, Strestík - Rudolf, Priskin tizenegy futhat ki a kezdéshez. Az edző egyeértelműen győzelmet vár.

Győztes csapaton ne változtass!

 

"Csütörtök óta készülünk az MTK ellen, hiszen a Magyar Kupában is komoly céljaink vannak, ezért a lehető legkomolyabban kell vennünk minden találkozót, így a Mezőkövesd ellen is látható volt, hogy szinte teljes kerettel utaztunk. A csütörtök a regenerációé volt, hiszen az utóbbi időben nagyok sok hosszú út van a csapat mögött, és meg kell találni a megfelelő arányát a terhelésnek és a pihenésnek, de aznap már természetesen foglalkoztunk a hétvégi ellenfelünkkel. Az MTK egy nagyon jó csapat, bízom benne, hogy sikerült jól felkészülni belőlük. Ők egyébként azok a teljes mezőnyt figyelembe véve, akik tradícionálisan ugyanazt játszák évről évre, de ezt nagyon jól teszik, így hiába játszanak ugyanabban a rendszerben és hajtják végre ugyanazokat a mozgásokat, mégis ahogy ebben a bajnokságban eddig láthattuk, nem könnyű kivédekezni ezt. Szinte teljes a keretünk, eltiltottunk sincsen, így remélem, hogy folytatódni fog a győzelmi sorozatunk."

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink