Horváth Ferenc mára nevet változtatna
Nemanja Andric sérülés miatt nem tarthatott tegnap este a Kecskemétre induló csapattal, így valószínű nem fog változni a Dunaújváros elleni kezdő, és újra a Kamenár - Svec, Lipták, Lang, Völgyi - Windecker, Pátkai, Strestík - Varga, Priskin, Rudolf tizenegy futhat ki a pályára. A hét elsődlegesen az utazásokról szólt, hiszen kedden, szerdán, pénteken és majd ma este is autóbuszra ül a társaság, és ismét több órán át utazni fog a csapat. A vezetőedzőt kérdező újságírók közül hogy hogynem mindenkinek eszébe jutott, hogy az ETO nem túl fényesen szerepelt eddig Kecskeméten, így Horváth Ferenc meg is jegyezte: ma estére szívesen megváltoztatná a nevét.
Horváth Ferenc: "Egész héten arról beszélt mindenki, hogy az ETO még soha nem nyert Kecskeméten. Én két sorozatot ismerek. Az egyik a Szomszédok, a másik a Barátok Közt. Azt szeretném, ha a Szomszédok című sorozat érvényesülne, aminek már vége van. Éppen ezért bízom abban, hogy a kecskeméti sajtótájékoztatón a meccs után nem azt kell majd kiírni, hogy Horváth Ferenc, hanem hogy Vágási Ferenc."