Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

1-7 után is tartani kell a lendületet

Parádés győzelemmel zárta a múlt hetet az ETO II. Németh Zoltán és Jakl Antal együttese Tatabányán nyert 7-1-re, ráadásul úgy, hogy három korosztályos válogatottja - Lenzsér Bence, Nagy Ádám és Giorgi Kvilitaia - nem tudott pályára lépni. Németh Zoltán azt mondja: reméli ezen a hétvégén is ugyanezt a játékot fogja látni a csapattól, és ezt nem feltétlenül a gólok számára érti, hanem a hozzáállásra, a támadásvezetésekre, a labdatartásra és a helyzetek kidolgozására - és pesze bízik abban is, hogy azok kihasználásával is elégedett lesz.

1-7 után is tartani kell a lendületet

 

- Már az első félidőben lehetett látni, hogy nagyon jól állunk a mérkőzéshez, tulajdonképpen amikor a 40. percben már 3-0-ra vezettünk és az ellenfelünk talált egy gólt, akkor tudtak egy kis időre visszajönni a mérkőzésbe az első félidőben. Aztán amikor a Tatabánya a második félidőben mindent egy lapra tett fel és megpróbált egyenlíteni, és sokkal agresszívebben játszott, mint addig, akkor volt egy meleg pillanat a kapunk előtt, akkor lehetett volna 3-2 is, de ehelyett 4-1 lett, így a mérkőzés fordulópontjából nagyon jól jöttünk ki, azután pedig már csak az volt a kérdés, hogy hány gólt rúgunk. Sajnos az ellenfél a végére elvesztette a fonalat, és a hajrában már a megengedettnél durvábban játszotak, így kilenc emberrel fejezték be - tulajdonképpen ez is közrejátszott abban, hogy 7-1-re sikerült végül nyerni. Nagyon örömteli volt, hogy 4-1-nél, majd 5-1-nél sem álltunk le és megpróbáltunk annyi gólt szerezni, amennyit csak lehet, ezt a hozzáállást várom el a csapattól a továbbiakban is.

 

- Tizenhárom mezőnyjátékos lépett pályára, közülük hat is gólt szerzett. Ez nem túl gyakori.

 

- Ez egy olyan meccs volt, amikor mindig összejött. Így utólag persze pár gólt elcserélnék Dorogra, ahol jól játszottunk, de kikaptunk, de Tatabányán az összjáték és az önzetlenség hozta azt, hogy a góljainkon megosztoztak a játékosok. Nagyon jó volt a labdatartás, a támadás felépítés, és a végén mindig másra jött ki a helyzet, a játékosok pedig éltek a lehetőséggel.

 

- Élvezték a srácok a meccs minden pillanatát?

 

- Biztos vagyok benne, hogy igen, hiszen azért egy felnőtt bajnokságban az ilyen nagy különbségű győzelmek azért nagyon ritkák. Az önbizalomnak, az önbecsülésnek ez számít, nem szabad ettől elájulnunk, hogy aztán mi most mekkora csapat vagyunk. Ugyanúgy kell dolgozni mint eddig, mert komolyabb céljaink vannak. Ha a játék nem fog változni, és ugyanígy meglesznek a helyzeteink, akkor bízom abban, hogy a meccseken sikerül több gólt lőni mindig.

 

- Több hiányzó is volt a meccsen, de ez nem látszott meg a játékon.

 

- Ezért mondom mindig nekik is, hogy nem 11 emberből áll a csapat, hanem legalább 18-ból. Nem voltak visszajátszók, nem voltak itt a korosztályos válogatottak, így örülök, hogy sokan jó formában is vannak. Mondtam is nekik, hogy okozzanak ők gondot nekünk a játékoukkal, hogy nehezen tudjuk összeállítani a hétvégi kezdőcsapatot.

 

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink