Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Vége lehetne a kifelé pattanós időszaknak

Ennél azért többre, s jobbra számítottak a győriek, ám téved, aki azt gondolja, hogy a vezetőség vészharangokat kongat! - olvasható a mai Nemzeti Sportban. Két vereség és egy pápai döntetlen után azzal érvel, a társaság játékát cseppet sem érheti kritika. Ország-világ láthatta, láthatja, jól futballozik az ETO, a helyzeteit ugyanakkor rendre kihagyja. A napilapnak Sasa Stevanovic sportigazgató nyilatkozott.

Vége lehetne a kifelé pattanós időszaknak

 

„Nyilván egészen más lenne a helyzet, ha bűn rosszul játszanánk, s el sem jutnánk az ellenfelek kapujáig. Kétségkívül eredményesebb rajtban reménykedtünk. Látni kell azonban, hogy olyan időszakát éli a csapat, amikor egyszerűen semmi sem sikerül – ezenfelül a szerencse is elpártolt tőlünk. Nem jó a helyzet, ám óva intenék attól, hogy bárki is temessen bennünket. Csak emlékeztetőül: az előző szezonban szintúgy négy pont állt a csapat neve mögött öt forduló elteltével. Nyeretlenek voltunk, igaz, az egy vereség mellé négy döntetlen jutott. Nemegyszer voltam már részese olyan mérkőzésnek, amikor állandóan kifelé pattant a labda. Tudom, milyen ez. Játékosaink hozzáállása s akarata is teljesen rendben van, nem lehet rájuk egyetlen rossz szavam se. Emellett fontosnak tartom aláhúzni, hogy az edző sem hibáztatható – Horváth Ferenc kiváló edzéseket tart, és jól felkészíti a társaságot. Mondom, most ilyen passzban vagyunk, egy jó meccs kell csupán, s biztosra veszem, hogy megindulunk végre előre.”

 

Forrás: Nemzeti Sport

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink