Megcsináltatná a saját aranyérmét

Pénzes Mihály, az egykori Rába ETO  jobbszélsője  oroszlánrészt vállalt a diadalban, továbbjutást érő gólokat szerzett. Mégsem kapott aranyérmet, még a saját pénzén is megcsináltatná.

– Nagyszerű és egyúttal szomorú érzések kavarognak bennem, ha az Európa-bajnokságra gondolok – kezdi az emlékezést Pénzes Mihály. – A nagyszerűt az adja, hogy ilyen siker részese lehettem, a másikat pedig az, hogy a fináléra valamennyi vidéki játékos kimaradt, s tulajdonképpen az A válogatott fejezte be a sorozatot.

– Maradjunk még a kedves emlékeknél...

– A csoportmérkőzések után a nyolc között Hollandiával játszottunk. A kinti vereség után Békéscsabán volt a visszavágó, s bekerült a csapatba Németh Lajos, az NB I/B gólkirálya, aki a helyi csapatban játszott. Telt ház előtt, nagyon jó hangulatú mérkőzésen én rúgtam a harmadik gólunkat és ezzel jutottunk tovább. Következett a Szovjetunió csapata. Harkovban kettő-nullra kikaptunk, majd Kazincbarcikán tizennyolcezer néző előtt a nyolcvanharmadik percig egy-nullra vezettünk. Ekkor hatalmas gólt lőttem, hosszabbítás, majd tizenegyesek következtek, amelyben legyőztük a remek szovjet együttest.

– Kik szerepeltek a magyar csapatban?

– Többnyire Gujdár, Varga Sánsor, Kocsis, Vépi, Dunai III, Csorna, Kiss, Németh, Kunszt, Becsei volt tagja rajtam kívül a csapatnak. Sárosi László volt a szövetségi edző, a döntőre őt váltotta fel Illovszky Rudolf 1974 tavaszán. Mi az NDK ellen játszottunk, míg a nagycsapat az NSZK-ba utazott. A Népstadionban laktunk, s mindenki az utánpótláscsapatban akart játszani. Érthető, hiszen várható volt a győzelem, a nagyoknál viszont a vereség. Mindkettő be is következett...

– Kik játszottak a döntőben?

– Mészáros – Török, Harsányi, Horváth, Kántor – Dunai III, Tóth A. – Fekete, Kiss, Váradi, Nagy László. Én mindkét találkozón a kispadon ültem, s még a második meccsen sem cseréltek be, pedig már négy-nullra vezettünk... Akkoriban csak a kezdő tizenegy kapott aranyérmet, talán ezért sem cseréltek be. Salga Lajos, az MLSZ titkára akkoriban megígérte, hogy intézkedik, de már lemondtam róla, hogy valaha a vitrinembe tehetem. Pedig a saját pénzemen is megcsináltatnám a másolatot, ha segítenének benne. Titkon abban is reménykedem, a szövetség nem feledkezik el a jubileumunkról.

– Még az év őszén bekerült a nagyválogatottba is...

– Már Bozsik József kiszemelt, de sajnos ő csak egy meccsen volt kapitány. Bécsben a Práterben játszottunk, amikor a szünetben infarktust kapott, a második félidőre ki sem jött. Fekete végigsántikálta a meccs végét, de nem küldtek be a helyére. Aztán október tizenharmadikán eljött a nagy nap, Luxemburgban négy-kettőre vertük a házigazdákat. Bálint és Fazekas kivételével azok játszottak, akik megnyerték az utánpótlás EB-t. Egyszer-kétszer még eljutottam a kispadig, de utána már csak a B csapatban húzhattam fel a címeres mezt.

– Az ETO-tól később sem szakadt el, a nyolcvanas évek elejéig játszott, napjainkban pedig az öregfiúk csapatkapitánya.

– Az öregfiúk nagypályás csapatunk gyakorlatilag megszűnt, az idősebbek különböző okok miatt kikoptak, a fiatalabbak pedig nem nagyon érdeklődnek a játék iránt. Marad a lábtenisz, ott viszont szenvedélyes csatákat vívunk egymással az ETO Parkban.

Az utánpótlás-válogatott, felső sor, balról jobbra: Kocsis, Németh, Virág, Dunai III, Kovács L., Vépi, Varga S., Csorna, Becsei, Pető Gábor gyúró, dr. Balogh István orvos, Sárosi László szövetségi edző. Alsó sor: Mesterházi Sándor MLSZ gazdasági vezető, Szabó László gyúró, Kellner, Kiss, Kunszt, Pénzes, Gujdár.

Papp Győző

Forrás: kisalfold.hu