ETO nap a Széchenyi téren
Zöld-fehérbe borul jövő hétvégén a város, a klub történetének 110. évfordulója alkalmából. Augusztus 29-én és 30-án este is koncertek lesznek, emellett az ETO történetének valamennyi szakosztálya lehetőséget kap, hogy bemutassa múltját, jelenét és jövőjét.
Szombaton 10 és 18 óra között lesz a legmozgalmasabb időszak, ekkor találkozhatnak majd az érdeklődők a sportlegendákkal. Minden szakosztálynak lesz egy-egy sátra, amelyben az elúlt 110 év relikviáit állíthatja ki.
Klubunk és az ETO 100 Baráti Kör több programmal is várja majd a szurkolókat. A pontos időrendet a jövő héten tudjuk majd közölni, az viszont már biztos, hogy lesz csocsó és kapurarúgó verseny, ki lehet próbálni majd a teqball nevű játékot az NB I-es labdarúgk ellen, lehet közös fotókat készíteni, aláírást kérni a jelenlegi csapat játékosaitól és a legendáktól - és nyereményeket is kisorsolunk majd a bap végén.
Ki szeretnénnk használni az alkalmat, hogy minél több emberhez eljusson az információ a szurkolói kártyával kapcsolatban, így egy adminiszrációs pontot is felállítunk, ahol bárki kitöltheti a kártyát igénylő adatlapot, és a megfelelő fotót is elkészítjük róla.