Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Doll: Ma nem a jobb csapat nyert

A futball nem mindig igazságos, olykor a szerencsésebb csapat nyer - mondta a mérkőzést követő sajtótájékoztatón Thomas Doll, az FTC mestere. Horváth Ferenc pedig arról beszélt, hogy a játékosok mindent megtettek, de mindez ma kevésnek bizonyult.

Doll: Ma nem a jobb csapat nyert

 

Horváth Ferenc: "Nehéz bármit is mondani, hiszen ahogy a Videoton, úgy a Fradi ellen találkozót is mi irányítottunk. Néha nagyon könnyen jönnek a győzelmek, néha viszont meg kell szakadni egy pontért is. A csapat ezen az úton van, mindig becsülettel hajtanak. Mondhatnénk rengeteg dolgot, hogy felborult a pálya és sok helyzetet dolgoztunk ki és egy csapatot sem szorítottunk még így be, de egy szónak és száz a vége, kikaptunk 1-0-ra. Lehet, hogy csak három pontunk van, de nagy hibát követ el, aki azt gondolja, hogy már nem lehetünk bajnokok."

 

Thomas Doll: "A meccsel kapcsolatosan ma nem szeretnék túlságosan sokat mondani. Az a véleményem, hogy ma nem a jobb csapat győzött. Úgy látom, hogy az első félidőben aránylag jól vívtuk meg a párharcokat. A megfelelő pillanatban rúgtunk egy gólt, de így is kevés helyzetünk akadt az első negyvenöt perc során. Az a problémánk jelenleg, hogy a felkészülésben egy picit le vagyunk maradva. Sok olyan játékosunk van, akinek az erőnléti állapota nem megfelelő. Ezért nézett ki ma például így a második félidő. A Győr nagyon jó munkát végzett, nagyon sok erőt, lendületet vitt bele a játékba. Sok lehetőségük, ziccerük volt, megérdemelték volna, hogy rúgjanak egy gólt. Az erőnléti lemaradás miatt döntöttünk az ötös védősoros felállás mellett, mert a játékosaim még nem rendelkeznek azokkal a tapasztalatokkal, ami véleményem szerint szükséges. Most hátul nyugalmat akartunk. Két-három héttel később jobb lesz a támadójátékunkat, addig azonban így kell megnyernünk a meccseket."

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink